mehetnek a horgászok

2019.03.09. 09:00

Megtörtént az idei első haltelepítés!

Most már visszavonhatatlanul bizonyos, hogy megkezdődött az idei horgászati főszezon: tegnap megvolt az első idei haltelepítés.

Pekarek János

Összesen egy tonna háromnyaras pontyot telepített a helyi horgászvizekbe a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület pénteken délelőtt, tudtuk meg Somfai Rezsőtől, az egyesület elnökétől. A halak a varsádi Cikhal Kft.-től származtak, és 1,70-2,50 kilogrammosok voltak, zömmel tükörpontyok, kevesebb pikkelyes és tőponty.

Háromnyaras, 1,70 és 2,50 kilogramm közötti pontyok kerültek a kikötői és az északi öbölbe pénteken Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A frissen érkezett halakat szokás szerint kétfelé osztották: öt mázsát a kikötői öbölbe juttattak, mégpedig a horgásztanya előtt, a másik öt mázsát pedig az úgynevezett északi öbölben, a városi köznyelv szerint a szabadstrand öblében helyezték el, a zsilipeknél. Mégpedig minden fennakadás nélkül. A szokásoknak megfelelően ezúttal sem rendeltek el horgászati tilalmat a friss telepítés miatt: akár azonnal meg lehetett kezdeni a horgászatot az új halakra. Ahogyan a szabályzat szól: a telepítés utáni első héten naponta két darab halat lehet elvinni a kifogottak közül.

Somfai Rezső megjegyezte: ezzel az idei első telepítéssel egyben kedveskedni akartak a hölgy horgásztársaknak, hiszen éppen a nőnapra esett a szezonkezdeti telepítés. Márpedig az egyesület tagságának jelentős része nőnemű sporttárs, akik semmivel sem ügyetlenebbek a többieknél!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!