szeretnék a település egészségügyi biztonságát növelni

2020.08.29. 09:00

Korszerű, életmentésre tökéletesen alkalmas defibrillátort adományoztak a helyi lánglovagok

Korszerű, életmentésre alkalmas defibrillátorral gazdagodott a település ezen a héten, mégpedig a helyi lánglovagok jóvoltából. Bízunk benne, hogy az eszközre a lehető legritkábban (vagy soha sem) lesz szükség, viszont nagyon jó szolgálatot tesz majd, amikor rosszul lesz valaki.

Horváth László

A Mezőfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület felajánlását, illetve a most már fizikai állapotában is megjelenő eszközét augusztus 27-én, szerdán a Kis Kálmán Művelődési Ház nagytermében adták át a műszert forgalmazó Defibrillátor Plusz Kft. munkatársainak bemutató jelleggel prezentált újraélesztő képzése mellett.

A bemutatón a helyi önkéntes tűzoltók, a művelődési ház dolgozói és a mezőfalvi önkormányzat képviseletében Márok Csaba polgármester megismerkedhetett a berendezés működésével, az újraélesztési feladatok fontos mozzanataival. Sőt, a gyakorlati oktatás keretében a jelenlévők ki is próbálhatták, milyen segítség az új műszer egy lehetséges sürgős beavatkozás esetében. A rövid tanfolyamot követően hivatalosan is átadásra került a berendezés, amelynek során az adományozók képviseletében Kaltenecker Miklóst, a tűzoltók elnökét és a megajándékozott önkormányzat vezetőjét, Márok Csaba polgármestert kérdeztük.

A mezőfalvi tűzoltók, középen Kaltenecker Miklós és a cég képviselője, Varga Erika átadják a készüléket a falu képviseletében Márok Csaba polgármesternek Fotók: a szerző

– A megvásárolt hatszázezer forint értékű eszközzel szeretnénk a település egészségügyi biztonságát növelni. Egyelőre a tűzoltók kezelésében lesz, de később egy megfelelő kültéri elhelyezéssel szélesebb körben lesz hozzáférhető az újraélesztési szaktudással rendelkezők számára – hallhattuk az adományozót.

– Nagyon örülünk, hogy ismét olyan eszközzel gyarapodott a település, ami az emberek biztonságát szolgálja – tette hozzá Márok Csaba polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!