sajtótájékoztató

2021.07.30. 12:00

Klímavédelmi nap, korábban nyert pályázatból

Brousil Csaba

Fotó: Zsedrovits Eniko

Dunaújváros – A szombati klímavédelmi akciónap programjáról tartott majdnem minden részletre kitérő sajtótájékoztatót Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester szerdán az egyetem előtti téren.

Barta Endre elsőként kiemelte a téma fontosságát. Majd elmondta, hogy örül annak, hogy az önkormányzat az egyetemmel karöltve szervezi meg a klímanapot, mert a gyerekek szerinte igenis megtaníthatóak arra, hogy viselkedjünk a környezetünkkel, lakóhelyünkkel, a Földdel. Elhangzott, hogy „a program elsősorban a város és a környező települések általános és középiskolásainak szól, de mindenkit szeretettel várnak majd itt az egyetem udvarán, délelőtt tíz órától, szombaton. Megtekinthetnek éghajlatvédelemről és környezetvédelemről szóló kiállítást, részt vehetnek interaktív kvízjátékban, illetve ügyességi pálya is várja az érdeklődőket. Az esemény az Élhető éghajlatért, helyi klímastratégia és szemléletformálás Dunaújvárosban című KEHOP-projekt keretében valósul meg. Az már nem hangzott el, hogy ez a KEHOP-projekt pontosan mikor is indult és kinek a nevéhez köthető. Nyilván azért nem, mert ezt a pályázatot, mint megannyi másikat is, még az előző városvezetés indította és teljesítette annak jogosultsági feltételeit. A pályázatot elfogadták, 16 millió forintot nyert ezzel a város. Szintén közel ötmillió forintot nyert az önkormányzat az ehhez a pályázathoz szorosan kapcsolódó Egyetlen Föld – az élő bolygónk pályázattal, amely szintén az előző városvezetés tevékenységéhez köthető.

Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A legutóbbi közgyűlés (július 15-i) első napirendjében az illetékes osztály szépen be is számolt erről és a nyilvános közgyűlési dokumentumokban benne van az is, hogy „a fenti két projekt elválaszthatatlan egymástól, megvalósításuk párhuzamosan történik.” Tehát ismételten az az érzésünk, hogy a jelenlegi városvezetés még mindig az előzőek által elért eredmények farvizén evez, amivel nincsen baj, mert a pályázatok a választási ciklusokat ritkán veszik figyelembe. De saját vívmányként megpróbálni eladni, ami nem saját, hát, hogyan is fogalmazzunk, annak azért van egy diszkrét vajszínű árnyalata...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!