Tedd szebbé a falut!

2020.10.19. 07:00

Kedves őszi kompozíciókkal találkozhatunk Perkátán

Hazánkban néhány éve, aratás után bukkantak fel az első szalmaszobrok. A kocka- vagy körbálákból összerakott „művek” állatokat, rajzfilmfigurákat vagy kitalált alakokat ábrázoltak. A nagyközség sem maradt ki ebből idén. Szombat óta több kompozícióval találkozhatunk.

Vigh György

Október elején jelent meg az Öten-Együtt-Perkátáért! Facebook-oldalán egy felhívás, miszerint szeretnék más településekhez hasonlóan őszi dekorációba öltöztetni a falut. Ehhez kérték a lakosság segítségét a következők vonatkozásában: kantáros nadrág (szakadt, kopott, bármilyen), fejkendő, gumicsizma, száras kukorica, tök (nagyobb, kisebb, faragott, bármilyen) és egyéb, őszi kreatív. Ezeket az önkormányzat udvarán gyűjtötték.

Perkáta táblánál Dunaújváros felől Fotók: Mosonyi-Bógó Nikolett

Pénteken (2020. október 16-án) eljött a nagy nap és hozzákezdtek a dekorációk elkészítéséhez. Estére elkészültek Jancsi és Juliskával (községháza), de végül kapott díszítést a kastély kerítése is. Szombaton kora délután folytatódott a munka és mielőtt besötétedett volna, helyére került az utolsó mű is.

Az előzetes elképzeléseket felülmúlva öt helyszínen láthatók az elkészült kreatív kompozíciók. A Perkáta települést jelző tábláknál, Székesfehérvár és Dunaújváros felől, a községháza előtt, a Rózsa utcában, valamint a Széchenyi és a Mária utca sarkán fogadja egy-egy kedves „hangulatkép” az arra járókat.

Reméljük, sokáig gyönyörködhetünk bennük!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!