egyházközségi nap

2019.09.18. 15:00

Ima-séta és hittanos tanévnyitó

Ima-séta valamint a Lélekmentők Kamarakórus előadása is várja az érdeklődőket az egyházközségi nap és a hittanos tanévnyitó programjai között az adonyi templomban.

Török Tímea

j

Fotó: © Molnár Artúr

A hónap utolsó vasárnapján, 2019. szeptember 29-én reggel 9.30-tól az Adony Plébánia Központ szervezésében egész napos színes programokkal várják a hívőket, továbbá minden érdeklődőt, a gyermekeket és felnőtteket egyaránt.

Az adonyi iskola mellett elhelyezkedő római katolikus templomban egyházközségi nap és hittanos tanévnyitó programjainak keretében a gyerekeknek lehetőségük lesz kipróbálni ügyességüket a különböző közösségi játékokban, valamint megismerkedhetnek egyes kézműves mesterségekkel is.

A felnőtteket Ima-séta várja a templomban, majd ezt követően Rózsafi János történész lebilincselő előadásában az érdeklődők betekintést nyerhetnek a templom nagy múltú történetébe. Majd délután énekes szentségimádással és a Lélekmentők Kamarakórus előadásával zárul a rendezvény. E programokon kívül a szervezők közös szentmisére, énekre és természetesen közös ebédre is várnak sok szeretettel minden résztvevő látogatót, s nem csupán a híveket, hanem a felekezeten kívülieket is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!