Kovácsy Gyula: Minden, ami zene

2020.01.03. 10:00

Hétrészes népszerűsítő előadás-sorozat a Munkásművelődési Központban

Még egy esztendeje sincs, hogy élénk érdeklődés mellett tartott előadást Költészet, zene, zeneköltészet címmel Kovácsy Gyula zenekedvelő a Munkásművelődési Központban.

Balla Tibor

Fotó: HK

Idén ismét előadásra, mi több, hétrészes előadás-sorozatra készül, természetesen most is zenei témában, és a helyszín újfent az MMK, ezúttal a földszinti színházterem.

Kovácsy Gyula nyugdíjaséveinek próbált meg tartalmat adni lassan húsz esztendeje, úgy, hogy a közösség asztalára helyezzen valami érdemeset. Eredménye egy zenei tárgyú weboldal lett, a beethovenszimfoniak.hu, amelynek legfőbb célja a „komoly” zene hallgatása iránti igény felkeltése, a klasszikus zene népszerűsítése, és ami a legfontosabb: megértése. Beethoven a zeneköltő címmel készített egy 2-szer 15 perces videót is, amellyel a fentieket szeretné bizonyítani mindazok számára, akik ezt a két részt végignézik, végighallgatják. Az első, a lírai rész – a természet szeretetéről szól, amíg a második rész drámai művészetéből mutat be részleteket, természetesen magyarázatokkal. Beethoven egész élete küzdelem volt, nem véletlenül írta az V. Sors szimfónia legfőbb üzeneteként a jól ismert szállóigét: Soha ne add fel!

Kovácsy Gyula zenekedvelő szeretné átadni másoknak is a zene iránti rajongását Fotó: archív

Most egy, hét részből álló zenei rendezvénysorozatra hívja az érdeklődőket Minden, ami zene címmel, ahol a zene elemei, a ritmus, a dallam, a hangszín, a dinamika különböző példái szerepelnek, továbbá részletek a klasszikus zene, az egyházi zene, a „modern és digitális” zene területéről. A sorozat első ülésére január 8-án, szerdán 17 órai kezdettel kerít sort, A ritmus I. címmel, majd január 16-án, csütörtökön 17 órakor ugyanezt a témát A ritmus II. címmel. Január végén, majd februárban sorra kerül a dallam, a hangszín, a dinamika, a klasszikus zene, a zenetörténettel együtt az egyházi zene, majd a „modern” zene és az animációs zene. Az egyes rendezvények önállóak, mégis összekapcsolja azokat a zene. Legtöbbször részletek bejátszására is sor kerül, amelyek a YouTube-on is elérhetőek, így az előadás után akár otthon is meghallgathatja őket az érdeklődő. Az érkezőket minden egyes alkalommal zenés videók várják, ezért a szervezők pontos megjelenést kérnek. Minden egyes előadás deklarált célja nem más, mint egy óra zene, illetve a meglévő ismeretek gyarapítása. A rendezvényeken a részvétel természetesen díjmentes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!