Országos Haditorna Verseny

2020.10.19. 17:00

Haditornán voltak a Dunaferr és a Lorántffy diákjai

A Dunaferr és a Lorántffy diákjai is voltak a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség támogatásával meghirdetett Országos Haditorna Verseny Megyei Döntőjén. A Dunaferr iskola csapata az előkelő negyedik helyen végzett.

duol.hu

A Dunaferr iskola közszolgálatis diákjai, Killer Kilián Zsolt és Tóth Márk Károly 11Rv1, valamint Szabó Ádám Levente 12Rv1 osztályos tanulók Körmendi János és Fehéri Tamás oktató urak felkészítése után a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség támogatásával meghirdetett Országos Haditorna Verseny Megyei Döntőjén vettek részt – írja a Dunaújvárosi SZC. Fiataljaink a bajtársiasság és az egymásért küzdés ékes bizonyítékát mutatták be, amikor a 4 fős csapatok versenyén – egy csapattársuk kiválása miatt – hárman, erejüket megfeszítve, a 4. helyet szerezték meg. A versenyen tájfutásból, figyelésből, tájékozódásból, távbecslésből, kézigránát hajításból, légpuska lövészetből, honvédelmi totóból, elsősegélynyújtásból, akadálypálya leküzdéséből, és fegyveres váltófutásból mérettették meg magukat.

A hagyományoknak megfelelően a Lorántffy iskola egy csapata idén is megmérettette magát az Országos Haditorna Verseny székesfehérvári megyei döntőjén.

A Páj Rebeka (5/13), Tibor Bence (9/1), Rohály Péter (5/13), Skanda Krisztián (5/13) összetételű csapat ugyan nem ért el helyezést, de becsülettel teljesítette az összes kihívást.

Fotó: Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!