Összetörték az autóját?

2020.01.26. 14:00

Ha hamar bejelentést tesz, nagyobb az esély

Úgy tűnik, mintha megnövekedett volna azoknak az eseteknek a száma, amikor egy parkoló autóban egy másik autós kárt okoz, majd a helyszínt anélkül hagyja el, hogy a felelősségét vállalva meghagyná elérhetőségeit. Mit tehet ilyenkor a károsult, a rendőrség, a biztosító?

Borsányi Bea, FMH

Fotó: fmh_foto

– Este leparkoltam az autót, és reggel a férjem vette észre, amikor munkába indult, hogy valaki alaposan összetörte a bal hátsó sárvédőjét. A károkozó nyom nélkül eltűnt. Azonnal hívtuk a rendőröket, akik jegyzőkönyvet vettek fel. Az adatgyűjtésnél derült ki, hogy sajnos rossz a közelben lévő kamera, ezért nem rögzített semmit. Nem volt tehát semmi nyom, amiből kiindulhattunk volna, kevés esélyünk volt a tettes megtalálására – mesélte az egyik pórul járt autós.

A felderítés sikere nagyon sok tényezőtől függ

– Nagyon jól tette, hogy azonnal hívta a rendőrséget, mert minél hamarabb jelentik be az ilyen jellegű esetet, annál nagyobb az esélye, hogy meglehet az elkövető – ezt már Veigl Péter alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető mondta, aki azt is megerősítette, valóban egyre többször fordul elő, hogy a kárt okozó autós elhagyja a helyszínt. Ilyen esetek jellemzően forgalmasabb helyeken, kiemelt időszakokban, vagy nagy rendezvények közelében történnek. Ha azonban a károsult rögtön kihívja a rendőrséget, van esélye – ha maradtak nyomok a helyszínen, esetleg van a közelben kamera, ami érdemben rögzíthette a történteket, vagy van szemtanú –, hogy megtalálják a károkozót. Ha valaki ilyen esetet lát, sokat segít, ha minél több részletet megjegyez. A rendszámon túl érdemes megfigyelni a kárt okozó autó színét, típusát, vezetőjének nemét.

A parkolóban előfordul, hogy beletolatnak az autóba Fotó: FMH

A felderítés sikere persze sok mindentől függ, mint ahogy az is, hogy aztán hogyan alakul tovább az ügy. – Hiába van meg az elkövető személye, ha nem ismeri el a felelősségét, nincs kötelező biztosítása, esetleg a kárt nem autós, hanem kerékpáros okozta. Nekik nincs kötelezőjük. A rendőrség azon túl, hogy határozatot hoz az ügyben és kiadja a károsultnak a károkozó adatait, hogy el tudja indítani a biztosítónál a kártérítési folyamatot, nem tehet többet. A bűnöst persze megbírságolja, de semmire sem kötelezheti a kártérítést illetően – mondta Veigl Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!