felmérő versenyt szerveztek

2019.10.18. 17:30

Gyakorló tudósok a Bánki versenyén

Legalább két évtizedes hagyományra tekint vissza a természettudományi vetélkedő, amit a DSZC Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskola közösen szervez a Dunaújvárosi Egyetemmel.

Tóth Alexandra

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Az öt tantárgy tudását felmérő versenyt tegnap délután szervezték meg, idén nyolc általános iskolából érkeztek diákok.

Schön Beatrix, a Bánki intézményvezetője köszöntötte a Dunaújvárosból és térségéből érkező háromfős csapatokat, és külön kiemelte, öröm a szervezők számára az, hogy bár manapság már egyre kisebb népszerűségnek örvendenek a természettudományos tantárgyak, mégis szép számmal jelennek meg diákok évről évre, sőt, mindig akad-egy-két új intézmény, aki képviselteti magát a vetélkedőn. Vannak visszatérő iskolák is, a Móriczból, a Széchenyiből vagy a Dózsából szinte minden évben érkezik csapat.

A baracsiak először mérettették meg magukat Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Az igazgatónő beszédét követően Némethné Ámon Erika, a természettudományi munkaközösség vezetője ismertette a verseny menetét. A tanulók kaptak egy előzetes feladatot, amit a vetélkedő első részében kellett bemutatniuk. Ez lehetett egy kísérlet vagy egy kis­előadás is. A tanárnő lapunknak elmondta, nemcsak a diákok, hanem a zsűri is nagyon kedveli ezt a részt, mert a gyerekek nagyon kreatívak tudnak lenni, nincs két egyforma téma, a legkülönbözőbb ötletekkel jönnek főleg kémia, matematika és fizikai témákban. Erre a részre összesen 25 pontot kaphatnak a csapatok. A verseny második felében öt feladatlapot kell a nevezőknek kitölteniük az öt természettudományos tantárgyra vonatkozóan, laponként 15 pontért. A tanárnőktől megtudtuk, ezek összeállításánál nem hagyatkoznak szigorúan a tananyagra, egy-egy pontnál előjön a kreativitás, a játékosság, a logika is. Összesen tehát 100 pontot szerezhettek a versenyzők, az első három csapatot ajándékkal jutalmazta a héttagú szakmai zsűri. Ők tortát kaptak, a többi résztvevő pedig emléklapot.

Schön Beatrix és Némethné Ámon Erika egyetértett abban, hogy az egyik legfontosabb ebben a vetélkedőben az, hogy a diákoknak itt van alkalmuk kipróbálni magukat közönség előtt, azaz kiállni akár idegenek elé is és számot adni a tudásukról. Ezeket a tapasztalatokat a jövőben biztosan kamatoztatni tudják majd, és bíznak benne, hogy a jelenlevők közül lesznek majd, akik középiskolás tanulmányaikat a Bánkiban folytatják majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!