lesz tétje is

2021.08.06. 11:00

Felnőtt és gyermek együtt horgászhat

 A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület hosszú idő után újra megrendezi augusztus 7-én, szombaton a hagyományos Öböl Kupa és gyermeknapi horgászversenyt.

Balla Tibor

Fotó: Zsedrovits Eniko

Két kategóriát hirdettek meg: gyermek 14 éves korig, és felnőtt 15 éves kortól. A pálya befogadóképessége mindössze 40 fő, ezért csak 20 gyermek és ugyanennyi felnőtt versenyző nevezését fogadhatták el. A rendezvényen, amelynek helyszíne a dunaújvárosi Felső-öböl, csak amatőr horgászok vehetnek részt!

A szervezők a verseny céljaként a következőket határozták meg: a horgászsport népszerűsítése, a közösségi összetartozás erősítése, a horgász­utánpótlás nevelése és oktatásának elősegítése.

Most lesz tétje is Fotó: archív

Gyülekező szombaton reggel a szabadstrandon, a szervezősátornál 7.15-kor, majd 9–12 óráig tart maga a versengés, 13 órakor elkezdődik az eredményhirdetés, majd az ebéd. Minden kategóriában úszós vagy fenekező készséggel, egyszerre 1 bottal, 1 horoggal lehet horgászni. A halakat a verseny végéig életben kell tartani, utána vissza kell engedni. A verseny alatt a kifogott halakat karikás haltartóba kell gyűjteni. A rendezvény a MOHOSZ Horgász Utánpótlás-nevelési és Oktatási Program pályázati támogatásával valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!