vádat emeltek

2021.05.20. 18:00

Éveken keresztül bántalmazta gyermekeit és házastársát

A Székesfehérvári Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése, valamint kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2009-től 2017-ig, egy Fejér megyei településen a saját és nevelt gyermekeivel, valamint a gyermekek jelenlétében házastársával megalázó, agresszív magatartást tanúsított, fenyegette és bántalmazta őket.

Fejér Megyei Főügyészség

Forrás: Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott és a sértett kezdetben élettársi, majd házastársi kapcsolatot létesítettek és vásároltak egy családiházat, ahol közösen nevelték a sértett két, valamint a vádlottal közös két, összesen négy gyermeküket. A vádlott 2013-tól gyakran fogyasztott szeszesitalt és a családtagjaival szemben tanúsított erőszakos magatartása állandósult. A férfi a kiskorú gyermekeket többször bántalmazta, őket szidalmazta, lealacsonyító jelzőkkel illette, és amikor egyikük anyja bántalmazása miatt a védelmére kelt, őt ellökte. Az utóbbi gyermek 18. életévének betöltése után a vádlott vele, valamint családtagjaival szemben tanúsított megalázó, agresszív magatartása miatt 2015-ben elköltözött otthonról.

A vádlott a házastársát napi szinten becsmérlő szavakkal illette, megveréssel fenyegette, a gyermekek jelenlétében bántalmazta, amely következtében a sértettnek véraláfutásos sérülései keletkeztek. A férfi a nőt többször hasba rúgta, amelynek következtében nála petefészek roncsolódás alakult ki. Amikor a sértett a bántalmazások során gyermekei védelmére kelt, a vádlott a sértettet ellökte. A nő hosszú ideig azért nem tett feljelentést mert a férfi azzal fenyegette, hogy a gyermekeket elveteti tőle.

Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben börtönbüntetés kiszabását, valamint közügyek gyakorlásától eltiltást indítványozott.

A Székesfehérvári Járásbíróság a vádlottat négy év és öt hónap szabadságvesztésre ítélte, öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint elrendelte a letartóztatását. A döntés ellen a terhelt és védője fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!