eMobility Show 2019, utána Szent Mihály-napi programok

2019.09.24. 10:00

Egy igazán hosszú hétvégére készülhetünk

Kezdjük zölden, azaz, a dunaújvárosi eMobility Show szeptember 27-én, a helyi Városháza téren várja majd az érdeklődőket.

Szabó Szabolcs

A téren elektromos autók találkája lesz, azaz mindenki megismerkedhet, barátkozhat a környezetkímélőbb gépjárművekkel, azok sajátosságaival már reggel 6 órától.

A program tervezete szerint a Petőfi Rádió sugározza műsorát a helyszínről reggel hat órától, majd 10 órától dr. Mosóczi László államtitkár köszöntőjével kezdődnek a hivatalos programok. Ezek után nyílt szakmai előadások és más játékos programok várják a résztvevőket. Délután fél háromtól a Szomszédnéni Produkciós Iroda humorban pácolt műsora várja a nagyérdeműt. A további előadások és szakmai programok után a méltán népszerű Lóci Játszik formáció ad koncertet a színpadon.

Vasárnap ismét a néptáncosoké a Városháza tér Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A pénteki etap még csak a hét vége felvezetése lesz, szombaton azonban már sportosabbra vált a programcsomag. A már hagyományos Szent Mihály-napi kínálat keretében 9 órától a korábban is nagy sikerű Fut a város elnevezésű közösségi futásra melegít az aktív lakosság. A közösségi futás 10 órakor startol.

Szeptember 28-án a színpad 14.45-kor nyit és számos koncerttel, fellépővel, bemutatóval csábítja majd a nagyérdeműt. 18 órakor Abba Show, majd 20 órától az Ocho Macho fellépése zárja az estét.

Vasárnap is sűrű lesz a lista: 15 órától Rosta Géza interaktív gyermekkoncertje várja a családokat, majd az utóbbi évek hagyományainak megfelelően élvezhetjük a Vasas által szervezett rangos néptánctalálkozót. A napot a RockBox koncertje zárja. SzSz

A nyáj beterelése

A szeptemberi jeles napok közül kiemelkedik Szent Mihály napja. E napot a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók, és a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. A pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja volt. E naphoz is kapcsolódik női munkatilalom. Aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!