ajánló

2021.05.09. 08:00

Egy ellenséges bolygón landolnak

A József Attila Könyvtár munkatársai közül ezúttal Kovács Dóra ajánlja Vinge, Vernon: Tűz lobban a mélyben című könyvét.

duol.hu

Dunaújváros – „Utólag végiggondolva a dolgot, elkerülhetetlennek látta, hogy könyvtáros legyen.”

„Mindezeknek – és azoknak, akik jóval békésebben élnek körülöttünk – azt üzenjük: vessenek egy pillantást a világegyetemre! Nem törődik velük, és hiába minden tudományunk, vannak olyan katasztrófák, amelyeket nem háríthatunk el. A természet számára nincs gonosz és jó.”

Kívül a Kívülön egy emberekből álló kutatócsoport felébreszt egy ezer éve ott lappangó szörnyeteget. Nem sokkal az életre keltése előtt egy apró flotta menekülni próbál, csak egyetlen hajója ér biztonságos távolba, fedélzetén 151 hibernált gyerekkel. A hajó a Tüskések világán landol, ahol azonnal támadás éri. Johanna és Jefri elveszít mindent, és úgy vélik, a másik is meghalt. Fokozatosan alkalmazkodnak a bolygó szokásaihoz, és két ellentétes tábor lesz az otthonuk.

Eközben Ravna a Jeladón végzi könyvtárosi gyakornokságát, de amint Jefri rádión segítséget kér, úgy dönt, mentő hadjáratot fog indítani a gyerekek megmentésére. Nem is sejti, hogy a Métely figyelmét is felhívja magára. Pham Nuwennel és két Utassal együtt vág neki a Sávon Kívül II. fedélzetén, hogy megmentse a gyerekeket, és a világot is. Vajon sikerül két embernek, és két Utasnak időben odaérni a Tüskések világába?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!