táborozó diákoknak

2019.08.11. 09:00

Biztonságban a vakáció ideje alatt is

A nyári szünidő veszélyeire hívták fel táborozó gyerekek figyelmét a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

police.hu

Az egyenruhások általános iskolás táborozó diákoknak tartottak előadást és gyakorlati foglalkozásokat 2019. augusztus 6-án Székesfehérváron, annak érdekében, hogy ne váljanak sem bűncselekmény, sem közúti közlekedési baleset áldozataivá. A résztvevő tanulók a program folyamán játékos feladatokon keresztül bizonyíthatták KRESZ tudásukat, valamint a bűnmegelőzés terültén szerzett ismereteiket.

A szünidejüket töltő kisdiákok filmvetítéssel egybekötött izgalmas előadást hallgathattak meg a közlekedési szabályok betartásának jelentőségéről, külön kiemelve a közlekedés legvédtelenebb és legsérülékenyebb résztvevői, a gyalogosok szabályos közlekedésének fontosságát. A fiatalok a balesetmegelőzési szakemberektől apró, a láthatóságot javító ajándékokat is kaptak az emlékezetes program zárásaként.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!