Herczigné Kemény Ágnes

2021.01.13. 18:00

Az olvasás szeretetére nevelte a fiatalságot

„Csak az hal meg, kit elfelejtenek” – így szól a bölcselet, amely a gyász időszakában segíti a hozzátartozókat. Igaz is ez a gondolat, főleg ha egy olyan meghatározó személy elvesztéséről van szó, aki életpályáját a gyerekeknek szentelte, aki hatalmas tudásával, a kultúra, az irodalom és a könyvek iránti szeretetével példát mutatott az újabb generációknak.

Molnár Emese

Herczigné Kemény Ágnes az előző esztendő végén, 70 éves korában elhunyt, ám gyermekközpontú pedagógiai és könyvtárosi munkássága, közvetlen, barátságos személyisége bizony sokak emlékezetében él tovább.

Kemény Ágnes 1950. április 26-án született Budapesten. Cserfes, játékos, csupa báj kislányként Gilinek becézték, és ezt nemcsak a család tudta, hanem a Gili című ifjúsági regény olvasói is, hiszen édesapja, Kemény Dezső róla írta ezt a könyvet. Édesanyja könyvtáros volt, így nem meglepő, hogy az irodalom iránti szeretete az ő életében is kiemelkedő szerepet kapott. A család 1953-ban költözött Sztálinvárosba. A gimnáziumban tanult latin-egészségügyi politechnikai szakon. Egykori osztálytársa úgy jellemezte: már akkor is nagyon érdekelték a könyvek, a beszédkultúra, a matematika, és hatalmas műveltsége ellenére szerény volt, készséggel segített bárkinek, aki megkérte rá.

Kemény Ágnes Fotó: amatőr

Aztán villamos üzemi mérnöki diplomát szerzett, a tanítóképzőn pedig elvégezte a könyvtáros szakot, de élete során többször képezte magát, például a gyógypedagógia területén is bővítette ismereteit. Kezdetben, 1972-től általános iskolákban tanított, majd 1982-ben a vasműben dolgozott. Aztán 1985-ben az MMK fiókkönyvtárának könyvtárosa lett, 1988–1993 között a Móra iskola könyvtárosa, végül 1993-tól az Arany iskolában töltötte dolgos éveit a 2011-es nyugdíjazásáig.

A lelkiismeretes és példaértékű pedagógiai tevékenységének elismeréseként 2012-ben Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjjal méltatta a város Kemény Ágnes munkásságát. Mint azt az akkori méltatásában is írták, az iskola alapdokumentumainak elkészítésében, aktualizálásában tevékeny részt vállalt. Különösen kiemelkedő volt szerepe az iskolai kerettanterv könyvtárhasználati részének elkészítésében. Ennek során elérte, hogy az alsó tagozatos órarendbe beépüljenek a könyv- és könyvtárhasználati órák. Ráébresztette az iskola tanulóit, milyen értéket nyújthatnak a könyvek. Könyvkiállításokat, színjátszó szakkört szervezett, különféle versenyek előkészítésében, zsűrizésében is részt vett, tagja volt az országos könyvtárosok egyesületének is. Elhivatott pedagógusként nagy szakmai tudással, töretlen lelkesedéssel nevelte az iskola tanulóit. Könyvtárosként az olvasás és a művészetek szeretetére tanította a diákokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!