helyi alkotók műveiből összeállított kiállítás várta a vendégeket

2019.10.13. 08:00

Az olvasás szentélye Földváron egy csodás palotába költözött

Megérdemelt helyre költözhetett a Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár Dunaföldváron. A nagy műgonddal helyreállított, több mint kétszáz éves, a klasszicizmust idéző épület a város egyik ékessége lett, amelyet így mentettek meg az enyészettől.

Balogh Tamás

A könyvtár régi helyszínén, építészeti elemeivel és bútorzatával a ’70-es éveket idéző, szomorú körülmények között, de hősies kitartással és az ezt biztosító hivatástudattal végezték a munkájukat az ott dolgozók. Most viszont a mai kornak megfelelő, impozáns épületbe költözhettek, amelyet 138 millió forintból alakítottak ki. Ebből hatvanmilliót a Paksi Atomerőmű Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány biztosított, a többi pedig az önkormányzat saját forrása volt.

A megnyitó ünnepség

A rendezvény szervezői valószínűleg a legmerészebb álmukban sem gondoltak arra, hogy a kultúra egyik alapbástyája, a könyvtár új helyre költöztetése és újbóli megnyitása telt háznyi érdeklődőt fog vonzani.

A szalagot Horváth Zsolt polgármester, dr. Süveges Lászlóné alpolgármester és Pataki Dezső, a művelődési központ igazgatója vágta át Fotók: Balogh Tamás/Dunaújvárosi Hírlap

Jelentős igény van a kultúrára

Nagyon ritka, hogy egy közösség ilyen fontos dologra tud költeni, mint a kultúrára. Dunaföldváron ezt szerencsésen megoldották. E témában Horváth Zsolt polgármester az újkönyvtár-átadási ünnepségén nyilatkozott nekünk.

– Nagyon fontos, hogy a kultúrára és a szürkeállomány megmozgatására is jusson a keretünkből. Bármennyit is költünk rá, kevésnek fogjuk találni. Jelenleg erre volt lehetőségünk, hogy a könyvek és a kultúra házát ebben a formájában felújítsuk és átadjuk az érdeklődőknek. Elégedett vagyok az elvégzett munkával és a berendezkedéssel. A legjobban azzal, hogy alig fértünk be az épületbe a megnyitóra. Ez azt üzeni minden kétkedőnek, hogy jelentős érdeklődés van a kultúrára.

Jó tanácsot adott a szülőknek!

Az épületet Szabó Oszkár római katolikus plébános szentelte föl

– Az egyik hivatásom a pedagógusé, hiszen tizenhét évet tanítottam. Ezért nagyon közel áll hozzám a gyerekek oktatása és a nevelése. Úgy gondolom, hogy meg kell találni ennek a két nagyon fontos dolognak az egyensúlyát. Ezzel a jövőt is építjük. Ültessük el bennük a tudás és a kultúra magvait, mert akkor ők is arra fogják majd nevelni a következő generációt.

Fiatal, erős emberként egy régi vágású dolgot, a mesét is ajánlotta a családoknak.

– Én nem felejtettem el a hasznát, gyakran vettem elő a meséket. Minden szülőnek szívesen ajánlom, hogy nyúljon vissza a népmesékhez! Ezek nagyon sok tanulságot és örök igazságokat hordoznak, amiknek ma is hasznát vehetjük. A technika mindenkori fejlettsége mellett is.

Liebhauser Jánosnak, a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár igazgatójának megnyitó beszédéből idézünk:

– A könyvtárak hidak. A kultúrák, emberek, gondolatok, a múlt bölcsessége és a hagyományaink között. Amikor ez felépül, akkor a fiatal generációk sora járhatja végig a műveltségnek azt az útját, ami mindannyiunké. A XXI. században a könyvtárnak nagyobb szerepe nem lehet, mint hogy az olvasáskultúrát úgy fejlessze, hogy valóságos emberi közösségeket teremtsen belőlünk. Egy könyvtárról akkor fog eldőlni, hogy tényleg olyan jó-e, amilyennek most gondoljuk, hogy ha sokan, sokszor használják. Akkor minden a helyére kerül, egyre jobb és jobb lesz.

A felújítás teljes költsége 138 millió forintot tett ki

Bertalanné Bóka Zsuzsanna, a Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár megbízott vezetője a kollégáival együtt ünnepnek élte meg ezt a napot.

– Felejthetetlen nap volt a megnyitásé. Nagyon örültünk a csodálatos épületnek, a hatalmas tömegnek, amely eljött a megnyitóra, mert kíváncsiak voltak rá. Nagyon büszke voltam. Számunkra nem volt ismeretlen ez a születő csoda, mert végigkísértük a felújítás teljes folyamatát, és szurkoltunk, hogy el is készüljön a határ­időre. Ebben a projektben a teljes időtartama alatt jelentős szerepet vitt Pataki Dezső, a Dunaföldvári Művelődési Központ igazgatója is, aki számtalan gyakorlati módon segítette a tervek megvalósulását. Ezúton is köszönjük a nélkülözhetetlen segítségét.

Olyan lett, ahogy megálmodták? – kérdeztük Bertalanné Bóka Zsuzsannától.

– Kedvünkre szolgál, bár az épület adottságaihoz természetesen alkalmazkodni kellett, de a látvány és a komfort az esetleges kisebb hiányosságokért is mindenkit kárpótol – válaszolta kérdésünkre.

A mai korban vajon még szükség van a könyvtárakra? – szólt a következő kérdésünk.

– Mindenképpen! Az összes korosztály igénybe veszi valamilyen mértékben. Kiemelten a kisdiákok, a negyedik-ötödik osztályig. A felsősök és a gimnazisták már kisebb arányban. Reménykedem, hogy most, mivel fizikailag is a helyi gimnázium közelébe kerültünk, jobban együtt tudunk működni. Akár egy rendhagyó vagy lyukasórára, de a szabadidőben is szívesen látjuk őket.

Az aktív felnőttek köréből is kevesebben jönnek, a nyugdíjasok ­viszont nagyobb arányban látogatnak bennünket. Tehát összességében minden korosztályból vannak vendégeink, de teljesen változó igényekkel.

Főképp a szépirodalmat keresik, amíg korábban, a számítógépek elterjedése előtt főleg a szakirodalomra volt nagyobb az igény. Ezeken a területeken is naprakészek vagyunk, és úgy gondolom, hogy megbízhatóbb információkat ajánlunk, mint a neten keringők többsége.

Kiállító és közösségi tér

– A megnyitó napjára a helyi alkotók műveiből összeállított kiállítással vártuk az ideérkezőket. Ahogy a másik épületben, itt is folytatni kívánjuk ezt a tevékenységünket is. Ebben a megváltozott környezetünkben közösségi térként is szerencsésebben tudunk dolgozni. Az ifjúsági részlegünk egy önálló osztályt kapott. Jó helyszínt tudunk nyújtani a korábbi előadás-sorozataink folytatására is. A művelődési központtal egy közös intézmény vagyunk, ezért összehangoltan fogjuk szervezni az eseményeket.

Méltó helyre került az intézmény, az olvasóközönséget impozáns helyen várják a könyvek és a kiállítások

A számok nyelvén

Máig érvényesek a korábban publikált adatok. A 28 ezer könyvből, továbbá bekötött folyóiratokból, vagy a mai világnak megfelelően a hangos könyvekből, CD-kből, DVD-kből, napilapokból és folyóiratokból válogathatnak az olvasók.

Ma sem érdektelen, hogy több mint hatvan folyóiratot és napilapot helyben olvashatnak. Igyekeztek egy igényes, az olvasottságot követő arányos könyvmennyiséget kirakni, remélve, hogy találkozik az olvasók igényével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!