Fertőzött vaddisznók

2019.10.07. 11:00

Az ASP jelentős gazdasági károkat okozhat

A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületéről több esetben is vaddisznók elhullását jelezték az elmúlt napokban a Nébihnek.

duol.hu

Az országos főállatorvos, a vizsgálatok megkezdésével párhuzamosan elrendelte az érintett területen a vaddisznóhullák fokozott keresését, valamint a kilőtt vadak mintázást. A Né­bih laboratóriumába több tucat minta érkezett, amelyek közül ötnél tegnap az ASP vírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos elrendelte a vadaskert kerítéssel határolt részén a vaddisznó-állomány felszámolását, valamint – a korábbi esetekhez hasonlóan – az ilyenkor szükséges intézkedéseket. Ezek közé tartozik egyebek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet.

A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot. A legvalószínűbb lehetőség jelenleg az emberi közvetítés, mivel a vírus hazánkban vaddisznókban az érintett területtől távol van csak jelen. Az elmúlt hetekben több olyan külföldi állampolgár is járt a területen, akik ASP-vel súlyosan fertőzött országból érkeztek, de természetesen hazai fertőzött régiókból is behurcolhatták a betegséget.

Fontos, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állomány leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik. Éppen ezért a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

A betegség nemcsak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! A sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszer-hulladékkal („moslékkal”) tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A vírust a kirándulók is továbbterjeszthetik, ezért a Né­bih kéri, lehetőség szerint egyelőre ne látogassák az érintett területet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!