Atomerőmű: egy dolgozó tesztje pozitív lett

duol.hu

Paks, 2019. június 25. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerõmû Zrt. kommunikációs igazgatója (j) az atomerõmû felépítését magyarázza a Paksi Atomerõmû gyakorlóreaktorában 2019. június 25-én. MTI/Sóki Tamás

Fotó: Sóki Tamás

Az atomerőmű egyik üzemviteli területen dolgozó munkatársának második tesztje koronavírus pozitív lett, a környezetében dolgozó tizenkét munkavállaló első vizsgálata azonban negatív – közölte a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója kedden a Paks-Press Hírügynökséggel. Dr. Kovács Antal azt mondta, a második teszt eredménye után lehet csak teljesen megnyugodni.

– Az erőművet nem tervezzük lezárni, de kialakítottunk egy olyan rendet, amely tovább fokozza a biztonságot, és bízunk abban, hogy a fertőzés nem terjed tovább – húzta alá a hírportálnak.

Kiemelte, a kollégát időben karanténba helyezték, és nyomatékosan megerősítette, az atomerőmű korábban már megtette azokat a szükséges védelmi intézkedéseket, amelyet ilyenkor a protokoll előír. – Szétválasztottuk a munkatársakat, minden műszak után fertőtlenítés és a tisztítás-takarítás is része a védekezésnek, a dolgozók egy jelentős része továbbra is távmunkában dolgozik, és nem jár be az erőműbe – tájékoztatott dr. Kovács Antal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!