Október 4-én volt az állatok világnapja

2020.10.07. 18:00

Állateledelek a Móricz iskolától

Az állatok világnapját október 4-én tartották meg. Ebből az alkalomból a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói és szüleik gyűjtést rendeztek. A megvásárolt állateledeleket az Első Magyar Állatjogi Alapítványnak ajánlották fel.

Agárdy Csaba

Fotó: LI

Az Első Magyar Állatjogi Alapítványról tudni kell, hogy a mentett, kirakott, elkóborolt kutyákról gondoskodik már 2003, a megalakulása óta. Mint minden alapítvány számára, ennek is mindig, minden segítség jól jön.Az alapítvány elnökének, Létai Attilának kérése az iskola felé az volt, hogy állateledelekkel segítsék őket, erre lenne most a legnagyobb szükségük. Az iskola vezetése, tanulói és természetesen a szülők örömmel segítettek, és kedden délután nagy mennyiségű eledelt adtak át az alapítványnak.

E nap a felelősségünkre hívja fel a figyelmet

De ejtsünk néhány szót az állatok világnapjáról! Az állatok világnapját 1931 óta Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünnepelik. Assisi Szent Ferencről számos legenda terjedt el. Egyes források szerint prédikált az állatoknak is, ezért is kapcsolódik az ő nevéhez az állatok világnapja. Ezen a napon mind a vadon élő, mind a háziállatok iránti felelősségünkre szeretnék felhívni az emberek figyelmét. A ferences rend megalapítója az állatok mellett a természetnek is a védőszentje.

Assisi Szent Ferenc már a XIII. század elején azt hirdette, mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat.

Az alapítványnak állateledelre van a legnagyobb szüksége Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Háziállataink jólétéről mi magunk tudunk gondoskodni, azonban a vadon élő veszélyeztetett fajok megóvásában is kivehetjük részünket. A WWF fajvédelmi tevékenységét támogathatjuk azzal, ha jelképesen örökbefogadunk egy vadlovat, tigrist vagy akár egy jegesmedvét. Amellett, hogy adományunkkal segítünk abban, hogy ezek az állatok továbbra is zavartalanul élhessenek természetes környezetükben – fogalmazza meg a világ legnagyobb természetvédelmi civil szervezete, a WWF magyarországi szervezetének honlapján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!