gyümölccsel, meleg étellel

2021.01.08. 09:00

Adventtől vízkeresztig: most mi köszönjük nekik

Sikeres volt, mert örömöt adott a Szent Pantaleon Kórházban a Covid elleni küzdelemben részt vevők teljesítményét elismerő önkéntes támogató akció. A jól szervezett civil kezdeményezésben részt vevők a szeretet hónapjában naponta gyümölcsökkel, szerdánként meleg étellel kedveskedtek a rendkívüli teljesítményt nyújtó gyógyító személyzetnek. A záró eseményen is ott jártunk.

Balogh Tamás

Nyuli Nóra, az intenzív osztály főnővér-helyettese fogadott bennünket. Bár minden ottjártunkkor szemmel láthatóan nem szűkölködött a tennivalókban, ezúttal is szívesen válaszolt néhány kérdésünkre.

Lengyel Ákos, Nyuli Nóra és Agárdy Csaba a támogató akciósorozat záróeseményén Fotó: a szerző

Mennyi idő alatt lehetett hozzászokni ehhez a nagyon veszélyessé vált helyzethez?

– Nagyon gyorsan. Amikor megismerkedtünk ezzel a hivatással, már akkor is sok veszéllyel járt a munkánk. Aki szereti ezt, az új kihívásra is könnyen ráhangolódott. Szerencsére a derűnket sem veszítettük el miatta. Ezzel együtt nem volt egyszerű, fizikailag, intellektuálisan és mentálisan is szokatlanul nehéz feladatnak bizonyult.

Mit kell a rutinfeladatokon túl hozzáadnia a betegek felépüléséhez?

– A hozzáértésemet, a harmincéves tapasztalatomat, és a mosolyomat, mert remélem, hogy ez mind segítség a számukra.

Végül boldogan összegezte az elmúlt egy hónap tapasztalatait a különleges támogatásról:

– Ezekből az ajándékokból arra következtettünk minden nap, hogy sokan jó szívvel vannak irántunk, és elismerik a munkánkat. Nagyon jó érzés volt, hogy mindig tudtuk, hogy segíteni szeretnének nekünk. Szeretettel vártuk ezeket a szerdákat! Abszolút meg voltunk elégedve ezzel a különleges étlappal, csupa finomságot kaptunk. Köszönjük szépen mindenkinek, aki részt vállalt ebből a nagy feladatból!

Megtapasztalták: sokan jó szívvel vannak irántuk

Az elegáns és megbízható konyhák sorát Agárdy Csaba, lapunk munkatársa zárta, mint szakácstanonc, akinek a segítője a logisztikában és minőségvizsgálatban is je­leskedő Lengyel Ákos, a Rudas iskola tanulója volt. Ezúttal mindketten a háttérbe helyezték a közös szenvedélyüket, a jégkorongot.

– A mai ebédre egy családi kedvenccel, a mexikói babos csirkemellel készültem, amit desszertként egy vásárolt tortával egészítettem ki. A hobbijaim között a főzés számomra az Acélbikák, vagyis a jégkorong, a Deep Purple, vagyis a rockzene után a harmadik helyen következik, de nem szívesen nyilatkozom, mert a segítőkészség mindig maradjon névtelen.

– A kedvenceim közül a gasztronómiában van egy vicces biztonsági tartalékom, amit a tapasztalataim szerint még sehol sem rontottak el, ez pedig a rántott sajt... Bárkinek szívesen főzök, már csak azért is, mert remek tanároktól tanulok, és jó érzés megvalósítani a tanácsaikat. De most ennek a remek kezdeményezésnek a keretein belül én is szerettem volna valamivel szolgálni azoknak az embereknek, akik az átlagon felül tesznek másokért. Azt a dolgot, ahogy jó szívvel odaáll az ember és egy ételt elkészít, sokkal többre tartom, mint amikor adakozásként beleteszünk egy összeget a perselybe. A főzés szerintem tisztesség kérdése, ezért, ha már elővettük a fakanalat, adjuk meg a módját a munkánknak! – mondta Agárdy Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!