Egy ideig az utolsó: János vitéz

2020.03.12. 09:00

A PartVonal Műhely vendégeskedett tegnap a Bartókban

Balla Tibor

Fotó: Zsedrovits Eniko

A PartVonal Műhely vendégeskedett tegnap a Bartók nagyszínpadán, ezzel egy ideig az utolsó színházi előadását tartotta az intézmény.

Őze Áron igazgató pár órával az előadás után a következő közleményt adta ki: „Tisztelt Színházlátogató Barátaink! A Bartók Színház előadásait is érinti a kormány rendelete, a zárt terek látogatási tilalma. Ezt szomorúan, de megértéssel és felelősségteljesen vesszük tudomásul. Az intézkedéssel reméljük, minél hamarabb túljutunk a koronavírus-járványon, a megelőző szabályok betartásával pedig megóvhatjuk ismerőseink, barátaink, szeretteink egészségét.

Iluska és Jancsi a patakparton Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A legfrissebb határozat értelmében nem tartjuk meg előadásainkat előre láthatóan két hétig a fertőzés megelőzése érdekében. Elmaradt előadásainkat későbbi időpontban megtartjuk, a megváltott jegyek érvényesek. Az Utánképzés ittas vezetőknek darabunk próbái és az intézményben folyó munka továbbra is megszakítás nélkül folyik annak érdekében, hogy 2020. április 17-én megtarthassuk a soron következő tavaszi bérletes előadásunk premierjét. A munkatársak egészsége érdekében minden óvintézkedést bevezettünk.”

Már a tegnapi nagytermi előadásra is csak alig százan mentek el

Már a tegnapi nagytermi előadásra is alig százan mentek el a felsős bérlet közönsége közül, így viszonylag szűk körben zajlott az előadás. Mégpedig a János vitéz, a PartVonal Műhely iskolai tananyaghoz kapcsolódó interaktív, zenés előadása nem csak diákoknak. Petőfi Sándor klasszikusát meglehetősen modern formában állították színpadra, hogy mást ne is említsünk, Jancsi és a török követ rap-párbajban vívott meg egymással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!