Locsolóbálra készülnek

2020.03.19. 08:30

A maguk örömére húzzák majd a talpalávalót

A sokadik akciót kínálja már az eFKa Partyzans zenekar.

duol.hu

A szilveszteri buli után februárban immár 4. alkalommal a híres zenészbált tartották meg fergeteges sikerrel, most pedig már a húsvéti locsolóbárra invitálják azokat, akik jó társaságra, kellemes muzsikára, táncra, zenére, ételre, italra vágynak.

A húsvéti locsolóbált a Dózsa György Általános Iskola tornatermében tartják meg, április 11-én, este 19 órai kezdettel. Az asztalfoglalás és jegyvásárlás kizárólag elővételben történik. Az iskola portáján tudnak az érdeklődők asztalt foglalni, s a részletekről tudakozódni.

Hangulatteremtésben utánozhatatlanok Fotó: partyzans

A városban és a környékbeli településen élő muzsikusok körében népszerű – s mondhatjuk talán, hogy évek óta hagyomány – az önmaguk szórakoztatására megrendezett zenés találkozó. Jó néhány ilyen alkalomról adtunk már hírt lapunk hasábjain is: az immár rendszeresen jelentkező muzsikusbálról például.

Miután e zenés találkozók népszerűsége töretlen, sőt, egyre nagyobb az igény rá, újdonságként hat az idén először már húsvétra is tervezett locsolóbál. A Partyzans zenekar híres arról, hogy nem csak a vendégeiket igyekszik szórakoztatni, hanem olykor-olykor a maguk kedvére húzzák a talp­alávalót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!