KÉSZÜLŐDNEK AZ ÉVFORDULÓRA

2020.02.24. 09:00

A Legó Liga tagjai az imádkozzál és legózzál szellemében tevékenykednek

Beszámoltunk már az előszállási plébánián alakult Legó Ligáról. Mihályi Miklós plébános a legújabb történésekről adott hírt.

Gajdó Ágnes

A Legó Liga tagjai időben elkezdték a készülődést templomuk felszentelésének 250. évfordulójára, mely 2029-ben lesz. A hívő közösség nem csupán a jeles évfordulóra készül, hanem egy hároméves programsorozatra. A török megszállás után az első keresztelés 1727-ben, 300 évvel ezelőtt történt a településen, mely akkor még Herczegfalvához tartozott tudtuk meg Mihályi Miklóstól. Az erről tudósító anyakönyvet ma is a plébánia őrzi.

A tervek szerint ezen évfordulóval kezdődnek az ünnepségek, majd 2028-ban ünneplik, hogy száz éve lett önálló a település Előszállás néven. Ezt követi az 1779-ben épült késő barokk Kisboldogasszony- templom ünnepe. A Legó Liga csapata havonta egyszer találkozik, ilyenkor a bencés rend jelmondatát némiképp átalakítva az imádkozzál és legózzál szellemében tevékenykednek. Ez a program a hittanosok számára LEGOPRO néven fut, ahol a legózás mellett ministránspróba is történik. Szorgalmasan próbálnak a templomi szolgálatra, s közben egy pillanatra megállnak, feltekintenek az égre, arra keresve a választ, itt és most vajon mit is vár tőlük az Isten.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!