kitettek magukért

2021.09.28. 17:00

A kultúrházak ünnepén élmény volt részt venni

A Kultúrházak éjjel-nappal-programsorozatot ebben az évben nem a szokásos időszakban, az év elején, hanem az elmúlt hétvégén rendezték. Ennek ellenére is a közművelődési intézmények országos rendezvénye – idén már a tizenötödik – szép számú érdeklődőt vonzott a rácalmási helyszínekre.

Török Tímea

A rendezvény idei jelmondata: „Mindennap értéket adunk”. Ezért a rácalmási közművelődési helyszíneken két napon át nyitott klubfoglalkozások, bemutatkozó órák keretében ismerkedhettek meg a látogatók a művelődési ház rendszeres foglalkozásaival. Így pénteken a Ringató, a Baba-Mama Klub, az Öltögetők klubja, a Digisuli, a helyi asszonykórus, a gyerek rock & roll, a Deutsch Klub és a ­Hatha jóga foglalkozásain is részt lehetett venni. Amíg szombaton Vida Orsi jógafoglalkozásához, a Cimbora Klubhoz, a Cikcakk foltvarrókhoz vagy a Glória Kamarakórushoz és a nyugdíjasklubhoz is csatlakozhattak az érdeklődők.

Tapodi Brigitta író (jobbra) volt a vendég Fotó: racmuvhaz.hu

Mellette ismét készültek különleges programokkal is a szervezők. Szerveztek gardrób­ürítést és könyvvásárt, a gyerekek kipróbálhatták a FirkArtúr elnevezésű interaktív rajzolást. Ellátogatott Rácalmásra Tapodi Brigitta, akitől író-olvasó találkozón lehetett kérdezni és a Pillanatragasztó Társulat rögtönzéses színházi játékába is bepillanthattak az érdeklődők. A közművelődési szakemberek minden korosztályra gondoltak a programok összeállításánál.

A hétvégi események fontos helyszíne volt szombaton a Vizi Gábor Vízitúra Megállóhely is. Bárki kipróbálhatta az indiánkenuzást és a sárkányhajózást, egy kajak-kenu edzésbe is bepillanthattak, és kedveztek a futás szerelmeseinek is.

A rácalmási rendezvényközpont és sportcsarnok sem marad ki a hétvégi programdömpingből. Az impozáns épületkomplexum szolgált helyszínként a délutánra szervezett sportrendezvényeknek. A délutáni családi sportvetélkedőt követően a felnőtt férfiak kézilabda-mérkőzését, valamint jazzba­lett-bemutatót láthatott a közönség, továbbá a sportcsarnokba kellett leadni este 20 óráig a sport totóeredményeket is.

A résztvevők és a minél több programon megjelenő érdeklődő között ajándékokat sorsoltak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!