tárlatvezetés

2019.10.21. 19:00

A három újvárosi tenor, avagy Otthon tényleg jó?

Még mielőtt bulvárkattintós címvadászat gyanújába keverednénk: a fenti címben található „három te­nor” hasonlat szerzője a múlt héten pénteken a neves művészettörténész, Sasvári Edit volt, aki a Kortárs Művészeti Intézetben jelenleg szemlézhető Otthon jó című kiállítás alkalmi tárlatvezetője volt.

Szabó Szabolcs

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Több mint hazai pálya, mondhatnánk, hiszen Sasvári maga is erős dunaújvárosi kötődéssel bír, a három neves kiállító munkáit pedig hosszú évek óta szorgos figyelemmel követi. Születési sorrendben haladunk tovább: Várnai Gyula, Keserue Zsolt, Kaszás Tamás már sok éve nemzetközi presztízzsel bírnak, Deák Nóra, a ház igazgatója pedig úgy vélte, érdemes a közelmúltbeli és friss munkákat egybefűzni az otthon, a város, a haza fogalmával. Sasvári Edit tárlatvezetésében amellett érvelt, hogy a szigorúan vett kategorizálás szerint nem beszélhetünk „dunaújvárosi művészetről”, ám tény, hogy e „három tenor” is mélyen merít a város sajátos identitásából, szociokulturális kavalkádjából, ipari múltjából és jelenéből. Várnai, Kaszás és Keserue és teljesen egyedi módon építi be „dunaújvárosiasságát” munkáiba.

Sasvári Edit és Várnai Gyula a pénteki tárlatvezetésen Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Várnai Gyula a 2017-es Velencei Biennálén kiállított munkái közé emelte például a régi vidámpark egy-egy szeletét, Kaszás Tamás pedig számos alkotásában megjelennek újvárosi épületek, amíg Keserue Zsolt többször dokumentálta a dunaújvárosi zenei-művészeit szubkultúrát. Az Otthon jó a 2019-es őszi kiállítási szezon egyik legtartalmasabb gyűjtése. Ne hagyják ki!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!