ünnepséget rendeztek

2021.11.02. 08:00

A földbe szállt emlékeket óvja az időtlen idő

Kulcs – Szép napsütéses idő tette még ünnepélyesebbé október 31-én, vasárnap kora délután, a helyi katolikus templom melletti emlékműnél rendezett megemlékezést.

Törtök Tímea

Fotó: Zsedrovits Eniko

Oberrecht Tamás önkormányzati képviselő szervezi hosszú évek óta a háborúkban elesett kulcsi hősi halottak tiszteletére az ünnepséget, így történt ez idén is. Elsőként a szervező köszöntötte az egybegyűlteket, majd közösen elénekelték a Himnuszt.

Ezt követően Iványi Zoltán Noel és Csuhainé Erzsike egy-egy szavalatát hallgathatták meg az ünnepség résztvevői. Majd Korondi Csaba tartott ünnepi beszédet. Mint elmondta:

– A második világháború után tömegesen tértek haza mindazok, akik Isten különös kegyelméből túlélték a harcokat és a hadifogságot is. Ekkor kellett sok családnak, családtagnak szembesülnie a kérlelhetetlen ténnyel: elvesztették hadba vonult családtagjukat, apát, fiút, a korábbi családfőt, családfenntartót.

Kulcson elég hamar felmerült a gondolat: az elveszett, hősi halált halt hozzátartozóknak emeljünk egy emlékművet. Ez a kezdeményezés volt az első ilyen az országban – hangsúlyozta Korondi Csaba.

A megemlékezést a helyi hősök tiszteletére tartották Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A beszédet követően Fodor István református lelkész ünnepi gondolatait hallgathatták meg az egybegyűltek. A lelkész a bibliai tízparancsolat közül a ne ölj törvénye és a háborúk hősi halottai közötti összefüggésről beszélt. Majd Győri Balázs plébániai kormányzó vezetésével a jelenlévők közösen imádkoztak.

Az ünnepség végén koszorúzással fejezték ki a tiszteletüket a hősök előtt. Az önkormányzat részéről Jobb Gyula polgármester és Fekete György alpolgármester, az iskola részéről Schinogl Ferenc iskolaigazgató, a KUBAK részéről Oberrecht Tamás és Lontai Sarolta, a Vidám Emberek Közösségének nevében Kaiserné Gödöny Erzsébet és Szabó Mária helyezték el koszorúikat az emlékműnél. Az megemlékezés zárásaként a szervező megköszönte a Vidám Emberek Közösségének az emlékmű környezetének rendebetételét, valamint minden jelenlévőt arra kért, hogy a székely autonómia napja alkalmából gyújtson otthon a magyarok összetartozását szimbolizáló gyertyát. Legvégül az ünneplők együtt elénekelték a Himnuszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!