Könyvben a tavalyi Gasztroséta sorozatunk

2019.02.25. 07:30

A Corsótól a Vigadóig

A Dunaújvárosi Hírlap Gasztroséta sorozata alapján a Rolling Nyomda gondozásában megjelent Gasztroséta Dunaújvárosban című kiadványt február 26-án 15 órakor mutatják be a Kiskohász Vendéglő különtermében (Dunaújváros, Balogh Ádám utca 16-18.).

Szente Tünde

A riportkötet új megközelítésben ismerteti városunk történetét, segítségével betérhetünk azokra a helyekre, ahol a város építésének első időszakától a mai napig kereskedelmi vendéglátás folyik.

– Úgy értékelem, hogy Dunaújváros történetének egy újabb jelentős feljegyzését vehetik a kezükbe mindazok, akiket valaha is megérintett a téma – fogalmazott Szabó Gyula, a Gasztroséta sorozat szervezője és vezetője. – A vendéglátás szerepe korábban nem csak egyszerűen étkezést és italfogyasztást jelentett, annál sokkal több volt. A lakosság jelentős része a városépítés kezdetén szállásokon lakott, a házaspárok például külön női és férfiszállásokon, így a vendéglátóhelyek pótolták a családi otthonokat. Volt olyan időszak, amikor a lakosság túlnyomó részének ezen keresztül oldották meg az étkeztetését. A könyv azok számára is érdekességekkel szolgál, akik nem éltek még akkor, de azoknak is, akikben szép emlékeket idéz fel a Corso, az Aranyhordó, a Corner, az Arany Csillag, a Béke, a Halászcsárda, a Kohász, a Kiskohász, a Gourmand, a Vigadó és mindaz a hely, ami szóba került.

Szabó Gyula a február 26-i könyvbemutatót a társasági élet hiánypótló alkalmának szánja, ahol találkozhatnak a vendéglátás elkötelezett, aktív és nyugdíjas korú szakemberei, mindazok, akiket a téma érdekel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!