éveken keresztül

2021.11.17. 17:00

Vádat emeltek a férfival szemben aki szexuális cselekményre nevelt lányát kényszerítette

A Fejér Megyei Főügyészség minősített szexuális erőszak bűntette és további bűncselekmény miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a házastársa lányát hat éven keresztül kényszerítette szexuális cselekményre, amely kapcsolatból gyermekük is született.

Fejér Megyei Főügyészség

Fotó: pixabay

A vádirat szerint a férfi, a házastársa és a nő korábbi házasságából született lánya együtt éltek egy Fejér megyei településen. A nő három műszakban dolgozott Székesfehérváron, így a kiskorú sértett rendszeresen egyedül maradt a vádlottal. A férfinak a gyermekkel való kezdetben jó kapcsolata megváltozott, hatalmi befolyásolási viszonyát rendszeresen éreztette vele, ellenőrizte a telefonját, nem engedte el a társaival szórakozni, amikor pedig késve érkezett haza, megpofozta, szidalmazta. Emiatt, illetve az erőbeli, életkori különbség miatt a gyermek félt a vádlottól. A férfi ezt felismerve és kihasználva a tizenötödik életévét betöltött sértettel 2010. novemberétől rendszeresen, hetente végzett szexuális cselekményt. A férfi veréssel fenyegette meg a gyermeket még nagykorúvá válását követően is azért, hogy ne tanúsítson ellenállást és ne szóljon senkinek a cselekményéről. A sértettnek 2017. júliusában gyermeke született a vádlottól, majd 2020. márciusában feljelentést tett.

Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyek gyakorlásától eltiltást, valamint minden olyan foglalkozástól vagy egyéb tevékenységtől való eltiltást indítványozott, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végzi, illetve ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!