Egykori szovjet hídvető alváz „Tigris-bundában éledt újjá”

Tapolca – Pedig létezik ilyen ember, egy győri vállalkozó szellemű férfi személyében, aki nemcsak hogy mert nagyot álmodni, hanem meg is valósította azt. Sőt, a tervekből ma sem fogyott ki, ahogy a harci járművek száma is évről évre gyarapodik tapolcai telephelyén.

Mielőtt bárki megrémülne, jelzem, nem háborúra készül, s nem magánhadsereget épít Vitárius György, csupán tudását, tehetségét a felmerülő igényekre, a turizmus egy speciális válfajára fókuszálta, amely történetesen egybeesik érdeklődési körével is. Ennek köszönhetően, ha valakinek kedve támad egy kis „harckocsikázásra” Tapolcán, az egykori laktanyánál, az év nagy részében megteheti.

A tigris replikája

A hitelesség kedvéért azért pontosítok, nem a garázsban, hanem a hangárban tárolja a hatalmas gépeket. Itt, a bázison találkoztunk először 2013-ban, s itt beszélgettünk néhány nappal ezelőtt is.

– Az ötlet nagyjából másfél évtizede fogant meg bennem. Filmes szakemberekkel dolgoztam, akik arról panaszkodtak, hogy rendkívül nehéz második világháborús filmet forgatni a nagyobb harci eszközök hiánya miatt. Néhány motorkerékpárt, terepjárót leszámítva nincsenek itthon harcjárművek, főleg a német oldalról, mondta nekem akkor Tóth István játékfilmes berendező. Ekkor kezdett érni bennem a gondolat, hogy miért ne építhetném meg a Harmadik Birodalom legendás harckocsiját, egy Panzerkampf­wagen VI.-ot, közismertebb nevén egy Tigris tank pontos replikáját? Tudtam arról, hogy az oroszok tervrajz alapján, az alkatrészeket újragyártva összeraktak már ilyen monstrumot, így ezen az úton indultam el én is. Egy makett alapján álltam neki a munkának. A test legyártását annyira nem éreztem kihívásnak, inkább az erőátviteli berendezések összehangolásától tartottam, hiszen még a lánctalpat is mi állítottuk elő.

A hozzá fűzött reményeket nem is váltotta be ez a próbálkozás, ugyanakkor hatalmas érdeklődést tapasztalt a munka során. Érezte, hogy jó úton indult el. A folytatásban ezért egy könnyen beszerezhető szovjet alváz kapott szerepet úgy, hogy tulajdonképpen arra adták rá a „Tigris-bundát”.

– Egy T–55-ös hídvetőt vettem, s erre építettük a legendás német harckocsit, amely ugyanúgy néz ki, mint az eredeti. Annyi különbséggel, hogy itt az alkatrészek, főként a könnyebb szállítás miatt, üregesek. A gép elkészülte után több filmben működtünk közre, illetve hadi fesztiválokon is részt vehettünk. Csakhogy közben felmerült az igény arra, hogy nem csupán rá-, illetve beleülnének a műfaj kedvelői, hanem vezetnék is a fémmonstrumot.

Haderő-áthelyezés

Győrben erre eléggé korlátozottak voltak a lehetőségek, így jött a képbe Tapolca. Pontosabban Lesencetomaj, hiszen az e célra kinézett egykori honvédségi terület a 2005-ös laktanyabezárás után hozzájuk került.

– Nagyon szép környék, turisztikailag is frekventált, így örömmel foglaltam el a telephelyet, miután a lesencetomaji önkormányzattal megállapodtunk a használatról. Akkor egyébként már több tankom is volt.

Egy T–55-ös hídvetőt vettem, s erre építettük a német harckocsit

A köztudatba 2013-ban robbant be igazán Vitárius György tapolcai, lesencetomaji tevékenysége, hiszen abban az évben rendezték meg első ízben, hagyományteremtő céllal az országos hadi fesztivált a Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesülettel közösen. A különleges eseményre mintegy nyolcezer érdeklődő érkezett. A gyakorlótér mellett gyakorlatilag minden négyzetcentiméteren álltak az emberek, voltak, akik a nem használt harci járműveken kerestek jobb rálátást, míg egyesek az épületek tetejére másztak fel.

A bemutató történelmi hátteréül az 1945. márciusi események szolgáltak. A németek ugyanis az év március 6-án indították Magyarországon a második világháború utolsó nagy támadását, a Tavaszi Ébredés fedőnevű hadműveletet, amely korhű módon elevenedett meg az első hadi fesztiválon.

Stratégiai célok

– Nem hittem a szememnek, amikor kinéztem a kapun, és megpillantottam az emberek végeláthatatlan sorát az első hadi fesztiválon 2013-ban. Az öröm mellett azonban ezzel az a felelősség is rám hárult, hogy mindig valami jobbat nyújtsak az érdeklődőknek, szélesítsem a szolgáltatások körét, s erőmhöz mérten mindig emeljem a színvonalat.

A 2018-as fesztiválon pedig még ennél is komolyabb érdeklődés mutatkozott. Jöttek az ország minden pontjáról, még külföldről is. Sokan olyanok is megjelentek családjukkal, akik valaha itt szolgáltak katonaként. Erre a folyamatosan növekvő érdeklődésre alapozta azt, hogy legyen egy állandóan működő haditechnikai látogatóközpont Tapolcán.

– Egy olyan hely, ahol a látogatók haditechnikai eszközöket, fegyverzeti és felszerelési tárgyakat ismerhetnek meg. A tervezett múzeum kialakításához az ingatlanon lévő épületeket is fejleszteném. Ezért vásároltam meg a tapolcai önkormányzattól egy közel négyhektáros részt a szemben lévő volt laktanyai ingatlanból. Itt már sikerült kitakarítani a meglévő épületeket, van villany, kerítést alakítottunk ki, s bízom abban, hogy pályázati támogatást is sikerül nyerni a tervekhez, ami részben a város katonai múltját mutatná be, részben pedig magát az idegenforgalmi lehetőségeket aknázná ki.

Vitárius György nagy fába vágta a fejszéjét, úgy tűnik, jó időben, jó helyen, és ami talán a legfontosabb, megfelelő családi háttér mellett. Felesége, Vitáriusné Németh Zsuzsanna hamar meglátta, hogy van fantázia férje elképzelésében, és támogatólag állt hozzá az elejétől kezdve. A gyerekek, a két leány hasonlóan viszonyul a témához, a nagyobbik már most aktív hagyományőrző, második világháborús német–szovjet egészségügyi vonalon. Ez kapcsolódik a tanulmányaihoz, sőt, még agrármérnök barátja is katonai hagyományőrző lett.

Technikai eligazítás

– Mindig is érdekelt a haditechnika, lenyűgöztek a hatalmas gépek, a bennük alkalmazott technikák. Már édesapám nagy mezőgazdasági eszközeit is csodálattal figyeltem gyermekkoromban, de a tankok, a lánctalpas járművek egyszerűen magukkal ragadtak.

Az első szakmája esztergályos, így az alkatrészek gyártásának készsége megvolt benne, de a szakmát mélyebben, a haditechnika vonatkozásában csak később, évek alatt ismerte meg, sajátította el. Tapolcán ismerkedett meg Pál József nyugalmazott zászlóssal, s azt mondja, hogy a szakmát neki ő tanította meg.

– Mert ez egy szakma, ezt látni kell. Ezt csak a pénzért nem lehet csinálni. Ha nincs meg a szakma iránti tisztelet, a gépek iránti szeretet, akkor nem lehet megtanulni.

Most van tizennégy eszközük, amelyekhez összességében mintegy 55–60 tonna alkatrész tartozik. Olyan alkatrészek, amelyeket nem lehet a boltban megvenni. A lánctalp, a futógörgő, a meghajtókerék vagy a motor nem kapható az áruházakban, ha valamelyikre szükségük van, azt le kell gyártaniuk, mondta Vitárius György.

Csapásmérő arzenál

A már említett Tigrisen kívül van egy T–72-es is a gépparkban, és egy II. világháborús német csoda, a Jagdpanzer 38 Hetzer páncélvadász is színesíti a palettát. Továbbá a Stoewer R200, német tisztek által használt terepjáró, a Pak–40 páncéltörő ágyú, illetve a Vörös Hadsereg oldaláról SU–76M rohamlöveg, a T–34/76 közepes harckocsi, a BM–13 katyusa rakétavető, a BA–64 felderítő jármű, illetve a hidegháború idejéből a korábban említett T–72-es tankon kívül T–59-es harckocsi, VT–55-ös harckocsimentő és két MTLBU többcélú lánctalpas is megtekinthető a telephelyen.