előadás-sorozat

2021.11.02. 13:00

A történelmi barátságunk életben tartásáért

Dunaújváros -Városunk Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata és az Intercisa Múzeum hívta és várta az érdeklődőket Okos Mártonnak, a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület elnökének előadására az Intercisa Múzeumban.

Törtök Tímea

Fotó: Zsedrovits Eniko

A múlt pénteki esemény egy, három részből álló előadás-sorozat utolsó, befejező fejezete volt. Ahogy lapunk hasábjain is olvashatták a rendezvénysorozatból elsőként dr. Molnár Imre gróf Esterházy János élete, mártírhalála, lelki öröksége témájú előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Majd Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója tartotta ébren az összegyűltek érdeklődését, amikor a lengyel–magyar barátság miértjeit válaszolta meg történészi alapossággal.

Okos Márton tartott előadást Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Végül október 29-én délután a sorozat befejező elemeként az Erdélyi lengyel emlékhelyek, történetek címet viselte az az előadás, amelynek az azonos című könyv bemutatója és több jelentős évforduló adta az aktualitását.

A megjelenteket Farkas Lajos múzeumigazgató szívélyesen köszöntötte. Majd átadta a szót Okos Márton elnöknek és a könyv szerzőjének.

– Magam is híve vagyok a lengyel–magyar barátságnak. Ahogy a magyar történelmet nem lehet Erdély nélkül megírni, úgy a lengyel kapcsolódás is kihagyhatatlan – fogalmazott bevezetőjében az előadó.

A továbbiakban kiderült, hogy a szerző arra vállalkozott, hogy a könyvben bemutassa az elmúlt ezer esztendő lengyel vonatkozású emlékeit, amit már a borító is összefoglal dióhéjban.

Egyébként a mű jelentőségét az is jól mutatja, hogy az ajánlást Lengyelország magyarországi nagykövete, illetve a budapesti Lengyel Intézet igazgatója írta.

Szóba került a többi között a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület célja, hogy a hagyományos magyar–lengyel történelmi barátság tradícióinak éltetését kiterjessze Erdély felé is. Így közösen a szi­lágysomlyói Báthory István Alapítvánnyal az idei évre Báthory Emlékévet hirdetett.

A jelenlévők előtt az a kevesek által ismert összefüggés is lelepleződött, hogy Ady Endrének milyen kapcsolata van a lengyelekkel és a Csinszka névnek milyen lengyel vonatkozásai vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!