gyertyát gyújtottak

2021.10.31. 14:00

Megemlékezést szervezett a Pentele Baráti Kör

A dunaújvárosi köztemetőben szombaton a második világháború pentelei áldozatainak emlékműjénél megemlékezést és koszorúzást szervezett a Pentele Baráti Kör.

Agárdy Csaba

Fotó: Zsedrovits Eniko

Varjas Péter mondott beszédet az összejövetel alkalmával. Emlékeztetett arra, hogy a fronton kilencvenhárom pentelei esett el, megemlítette az ötvenhat deportált holokauszt áldozatott, és a helyi hadműveletekben elesett negyvenhat dunapentelei áldozatra, a családok megrendítő történeteire, a civil lakosság megbecstelenítéseire és szenvedéseire.

Beszélt arról, hogy Pentele frusztált volt, hiszen az oroszok és a németek is támadták, a Duna két oldaláról lőtt a két sereg. Mindenek ellenére Pentele hamar talpra állt a háború után.

Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

1945-ben a penteleiek házaikat, földjeiket, a szétlőtt, lebombázott katolikus templomot és a pentelei népiskolát helyreállították. Kiemelte, hogy Magyarország embervesztesége harmadik a világ országainak sorában, mintegy 950 ezer honfitársunk veszett oda. A katonaveszteség 350 ezres, a polgári áldozatok száma százezres, továbbá mintegy 500 ezer magyar zsidót deportáltak, több százezres a nyilas vérengzés és cigányüldözés áldozatainak száma. A rasszizmus, antiszemitizmus, idegengyűlölet vezetett a háborúkhoz.

Felidézte, hogy a Bruck-malmot gettóvá nevezték ki, ahova a falu és a környező települések zsidó vallású lakóit zárták, akiket a helybéliek a megtorlás veszélye ellenére próbáltak vízzel, élelemmel, ruhákkal segíteni.

Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy mindent tegyünk meg, hogy a háborús szörnyűségek még egyszer meg ne történjenek. Külön megemlékezett Torontáli Elemérnéről, Anna néniről, aki megjárta Auschwitz-ot, és Dunaújváros egyik legismertebb embere lett az évtizedek alatt, 2016-ban halt meg. Anna néni nem véletlenül kapta meg a Dunaújvárosért díjat.

Végezetül külön köszönetét fejezte ki a Pentele Baráti Kör és a pentelei civil szervezetek tagjainak, Pentele lakóinak, a megjelenteknek, hogy Dunapentele huszadik századi háborús áldozatai előtt leróják kegyeletüket, elhelyezik mécseseiket, virágaikat, koszorúikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!