lakat alatt

2021.08.18. 10:00

Rács mögött a díler

A Székesfehérvári Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki kiskorúaknak árult kábítószert.

Fejér Megyei Főügyészség

A vádirat szerint a 40 éves férfi 2017 és 2020 év között rendszeresen vásárolt kábítószert – köztük amfetamint, marihuánát és extasyt – ismeretlen személytől, majd azokat székesfehérvári otthonában tovább értékesítette, illetve fogyasztott is.

Az elkövető adagonként kezdetben 2.500,-, majd 3.000,-Ft-ért árulta az anyagokat.

A fogyasztók, akik között kiskorúak is voltak, általában heti rendszerességgel vásároltak tőle.

A férfi lakóhelyén tartott, értékesítésre szánt kábítószereket a rendőrök a házkutatás során lefoglalták, annak mennyisége meghaladta a csekély mennyiséget, de nem érte el a jelentős mennyiséget.

Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő elkövetővel szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása mellett a kényszerintézkedés fenntartására és a kábítószer árusításából szerzett vagyon elkobzására tett indítványt.

Az eljárás gyorsítása érdekében az ügyészség a vádban mértékes indítványt tett teljeskörű beismerés esetére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!