jól érezték magukat

2021.06.16. 13:00

A Rudas középiskola a szabadstrandon búcsúztatta a tanévet – nagyszerű mulatság volt

A Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium sportnappal összekötött évzárót tartott hétfőn a Szalki-szigeten.

Agárdy Csaba

Fotó: LI

A diákok reggel az iskola előtt találkoztak, majd osztályonként sétáltak le a szigetre, ahol a szabadstrandon vertek tanyát. Hogy ez az esemény mennyire fontos volt a rudasosok számára, azt az is bizonyította, hogy már a főzőhelyek elfoglalásáért is komoly küzdelem folyt. (Mert ugye milyen sportnap az, amelyen valami tisztességes ételt nem esznek a résztvevők azután, hogy alaposan kisportolták magukat.) Sportolásra pedig volt lehetőség bőven. A helyszín adta, hogy strandsportágakban, vagyis strandfociban, strandröplabdában, strandkézilabdában mérkőztek a diákok. Annak ellenére, hogy ezúttal nem az eredmény volt fontos, nem is hirdettek ki a szervezők az esemény végén helyezéseket, képletesen vérre mentek a csaták. A fiatalok ugyanis igencsak jegyezték az eredményeket, és voltak, akik győztesnek tekintették magukat, sőt volt, aki még gólkirályi címet is adott magának. Arról nem beszélve, hogy az egyik játékos, miután 1–0-ra az ő góljával nyert a csapata, hosszú ideig úgy járt-kelt, hogy hangoztatta, ő lőtte a győztes gólt.

 

Aki nem sportolt, az szurkolt. A lányok fociján igen hangos, nagyszámú fiú nézősereg vett részt, és volt mit látniuk, mivel a DKKA kézilabdázó hölgyei kimondottan ügyesen bántak a labdával. Az egyik ifjú szurkoló meg is jegyezte, megvan az új Maro­zsán Dzsenifer, aki nem más, mint a Budapesten született, de évek óta Németországban játszó labdarúgó, akit kétszer is megválasztottak már a világ legjobb női labdarúgójának, többszörös BL-győztes.

Szóval a hangulat remek volt. Aki se nem játszott, se nem szurkolt, az a gasztronómiai tevékenykedésből vette ki a részét. A 11.a nem bízott semmit a véletlenre, hatvanliteres üstben készítette pusztapörköltjét. Az osztályfőnök, Horváth István alaposan megszervezte a munkát, és a huszonnégy órás szolgálatba helyezett három ifjú hölgyet, akik a napozó válogatottat alkották, mert ők vízparti napozásban teljesítettek dicséretesen. A lényeg: remek hangulatban zárták az idei tanévet Rudas diákjai és pedagógusai – megérdemelték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!