Kiadós alvással a vírusok ellen

2021.04.28. 13:00

Ingyenes orvosság az éjszakai pihenés, hatásos gyógyszer a kórokozók ellen

Számos tanulmány szól arról, hogy a világjárvány során a megkérdezettek alvás­zavarról, az alvás minőségének jelentős változásáról számoltak be. Az egyik hazai alvásszaküzlet-hálózat az Aludj jól, Magyarország! program keretében 2021 februárjában végzett átfogó felmérést.

Tóth B. Zsuzsa

Fotó: Shutterstock

Dunaújváros – A válaszadók 15 százaléka panaszkodott arra, hogy sokkal fáradtabbnak érzi magát, 10 százaléka számolt be arról, hogy többször felébred éjszakánként, hét százaléka pedig azt jelezte, hogy nehezebben tud elaludni a Covid–19 előtti helyzethez képest.

Id. Hahn Gábor Zsolt, az Aludj jól, Magyarország! program megálmodója szerint itt az idő, hogy az orvosok alvást „írjanak fel” a pácienseiknek.

A magyarok 66 százaléka hét óránál kevesebbet alszik

– Egyrészt, mert az alvás során a szervezetünkben termelődő melatonin (alváshormon) véd a vírusokkal szemben, így képes megakadályozni a vírusos, de még a bakteriális fertőzések által kiváltott tüdőkárosodást is. Másfelől, aki átalussza az éjszakáit, annál egy védőoltás esetén erőteljes immunválasz és vele járó védettség várható, szemben azzal, aki csak hat órát alszik esténként, mert annak a szervezete csupán feleannyi antitestet termel az oltás hatására. Harmadrészt, mert az alvás az egyetlen lehetőség arra, hogy az immunrendszerünk feltöltődjön, és újraértékelje, hogyan tudja leghatékonyabban támadni a szervezetbe jutó „behatolókat”, a vírusokat és a baktériumokat. Az alvás tehát egy csodálatos orvosság. Ráadásul ingyen van.

Ha 11 óra után fekszünk le, másnap csak az ébresztőóra hangjára tudunk felkelni Fotó: Shutterstock

Négy ismert alvási szakasz van. Ahhoz, hogy a pihenésünk teljes legyen, mind a négyen át kell mennünk, ugyanis mindegyiknek megvan a maga funkciója. A koronavírus miatt az egyik ilyen fontos funkció a citokin nevű fehérje előállítása, amelynek segítségével az immunrendszerünk képes arra, hogy a megfelelő antitesteket irányítsa a vírusfertőzés felé.

Ha ezen a négy alvásszakaszon nem megyünk át legalább ötször (!), szervezetünk kevesebb antitestet lesz képes mozgósítani. Mivel egy teljes alvásciklus nagyjából 90 perc alatt zajlik le, így napi hét-nyolc óra alvásra lenne szükségünk.

Sajnos nagyon sokan nem alszanak ennyit, pláne nem mélyen. A magyarok 66 százaléka hét óránál kevesebbet alszik éjszakánként. Sőt, minden harmadik magyar jó, ha hat órát alszik esténként. A tavaszi óraátállítások utáni napon, amikor is egy órát bukunk az alvásidőnkből, 24 százalékkal többen kapnak szívrohamot, mint más napokon, és a halálos balesetek, de még az öngyilkosságok száma is megugrik. Ha egyetlen óra alvásmegvonás ilyen hatással van a szervezetünkre, akkor már nem is olyan meglepő, hogy az alvászavar a fájdalom után a második leggyakoribb panasz, amivel orvoshoz fordulunk.

A mai ember mintegy másfél órával alszik kevesebbet, mint egy évszázaddal előtti őseink. Az alvás hiánya testi-lelki jólétünk minden szintjén károsan hat, nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is.

A jetlag az, amikor hosszú repülőutakon az időzónák gyors átlépése miatt a szervezet bioritmusa felborul, így a test „belső órája” teljesen elállítódik a nappalok és éjszakák váltakozásához képest. A társadalmi jetlaghez nem kell repülőre ülnünk, elég, ha túltoljuk az estéket, és 11 óra után fekszünk csak le. Így másnap csak az ébresztőóra hangjára vagyunk képesek felkelni. A belső biológiai óránk a mesterséges időeltolódás miatt felborult. Nem csoda, hogy minden harmadik felnőttnek már az elalvással is gondja van.

Az Aludj jól, Magyarország! alvásszakértője a következőt tanácsolja erre az esetre: „Ne feküdjünk ébren az ágyban! Fel kell kelni, át kell menni másik helyiségbe, és mással kell foglalkozni, amíg el nem álmosodunk. Agyunk ugyanis gyorsan összeköti a hálószoba fogalmát az éberség helyszínével, ezért ezt a képzettársítást mindenképp meg kell szakítanunk.” Nemcsak hogy nehezen jön álom a szemünkre, és keveset alszunk, de még azt is csak több részletben tesszük.

Az egészséges élet szentháromságának legfontosabb alkotóeleme az alvás. Egyetlen éjszakányi rossz alvás akár 70 százalékkal is csökkentheti immunsejtjeink aktivitását olyan mértékű testi és lelki károkat okozva, amelyek mellett egynapi étel- vagy mozgásmegvonás hatásai eltörpülnek.

Aludjunk jól, és tegyünk meg mindent, amit lehet, hogy kihozzuk az immunrendszerünkből a legtöbbet, most sok múlhat rajta!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!