jótékonyság

2020.12.08. 09:00

Élelmiszert oszt a szeretetszolgálat

A katolikus karitász a katolikus egyház hivatalos segélyszervezete. Városunkban 1994 óta működik a Pentele Katolikus Caritas Alapítvány, amelyben jelenleg 14 hívő önkéntes végez szeretetszolgálatot a dunaújvárosi rászorulók megsegítéséért.

Török Tímea

A közelmúltban Spányi Antal megyés püspök elismerésben részesítette az alapítvány munkatársait segítő helytállásukért. Dunaújvárosban a nagytemplom alagsorában működik a szervezet központja. Az önkéntesek többrétű tevékenységükkel igyekeznek a nehéz sorsúak minél szélesebb köre számára segítséget nyújtani: hajléktalanoknak, rászoruló családoknak, időseknek és lehetőségeik keretein belül minden szükséget szenvedőnek. A központ koordinálja az országosan kezdeményezett akciók helyi lebonyolítását is. Így a karácsonyvárási időszak beköszöntével tartósélelmiszer-gyűjtést is végeznek. Az élelmiszert a városi hívők és érdeklődők helyezhetik el mindkét, dunaújvárosi római katolikus templom hátuljánál kialakított gyűjtőasztalokon a szentmisék időpontjaiban az adventi időszakban.

 

A katolikus karitasz vezetője, Megu­lesz Gabriella tájékoztatása alapján a gyűjtéseik segítségével rendelkezésükre álló tartós élelmiszerekből olyan rászorulókat támogatnak majd, akik látómezőjükbe kerültek. Nagyon szeretnék kiosztani még karácsony előtt az adományokból összeállított csomagokat, ezért már nagy erőkkel folyik az összekészítő háttérmunka, és a rászorulók egy része már értesítést is kapott, és át is vehette az adományokat az altemplomban december 5-én, szombaton.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!