A női pólósok látogatása az Útkeresésnél – minden adomány egy üzenet

2020.12.22. 10:00

A közösségünk számára is fontos volt a mai nap

Ha éppen nincs bajnoki forduló, akkor is számos remek akcióval jelentkezik a helyi női pólócsapat, amely a magyar vízilabda meghatározó együttese, és amint az utóbbi évek bizonyítják, a nemzetközi mezőnyt is képes uralni.

Szabó Szabolcs

2020.12.21. A DFVE női vízilabda csapat ajándékot vitt a Gyermekjóléti szolgálatnak Dunaújáros Gyermekjóléti Szolgálat Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

A pólós lányok ezúttal nem a medencében, hanem a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálat központjában mutattak példát és adták ajándékait a rászorulóknak. A csapat részéről Cziegler Diána lapunknak elmondta:

Sokáig készültek az ajándékok átadására a pólós hölgyek

– Karácsony idején évről évre csatlakozunk több akcióhoz is. Mindezt alapvető kötelességünknek érezzük. Természetesen tudjuk, e felajánlásokkal, ajándékokkal nem tudjuk megoldani minden család gondját, ám adhatunk egy jelzést, hogy fontosak számunkra. Kiemelném, hogy a korábbi csapattársaink a fővárosból is jelezték, ha kell, segítenek, egyszóval egy eredményes akción vagyunk túl – mondta el lapunknak Cziegler Diána, akit a jövőről is kérdeztünk: – A csapatban számos remek tehetség pólózik. Remélhetőleg ők is átérzik majd ezen alkalmak üzenetét, a közösség és a segítés fontosságát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!