közgyűlés

2019.12.16. 19:00

Közbeszerzési eljárást írtak ki orvosi ügyeletre Sárbogárdon

A városi grémium ülésezett a polgármesteri hivatal dísztermében: jóváhagyták a képviselő-testület jövő évi munkatervét, elfogadták a belső ellenőrzési ütemtervet.

V. Varga József/FMH

Tájékoztató hangzott el az idei esztendő közhasznú, közcélú foglalkoztatásáról és a végzett munkákról, meghatározták a 2020. évi foglalkoztatás kereteit. Egyebek között a Start mezőgazdaság programban 22 főt foglalkoztattak, a szociálisban 33-at, az intézményi program során pedig 80 főt. Az év során összességében 182 fő állt alkalmazásban hosszabb, rövidebb időtartamra, a csúcsidőszak májustól júliusig tartott, akkor egyidejűleg 122 fő volt az állományi létszám.

A jövő évi foglalkoztatás során fenn kívánják tartani a mezőgazdasági és a szociális (közúti és belvízvédelmi) programot. 2020. március elsejétől a Start mezőgazdaság programban 10 főt, a közúti és belvízvédelmiben 17, az intézményi kisegítői feladatellátás során pedig 50 főt terveznek foglalkoztatni. Az önkormányzat még 2016-ban szolgáltatási szerződést kötött Sárbogárd, Nagylók és Hantos közigazgatási területén az összevont központi (felnőtt és gyermek) orvosi ügyelet ellátására. A szerződés 2020. január végéig érvényes. Mivel a feladatellátás értéke eléri a közbeszerzési értékhatárt, a szolgáltatót kizárólag közbeszerzési eljárás lefolyatását követően tudják majd kiválasztani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!