Polgármesteri iskolalátogatás

2019.04.09. 10:30

Cserna Gábor megtekintette a város egyetlen egyházi iskoláját

 Cserna Gábor polgármester ellátogatott tegnap a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményébe, hogy személyesen is meggyőződjön arról, milyen változások történtek az iskola életében, amióta egyházi, a Halászteleki Református Egyházközösség fenntartása alá került.

Balla Tibor

A polgármestert a tagintézmény vezetője, Farkas Márta kísérte és tájékoztatta a látogatás alkalmával.

Az intézmény aulájában a diákok egy rövidke műsort mutattak be „Az én Istenem” (My God is so big) amerikai gyerekdal dallamaira Kovács Henrietta Judit református lelkész vezetésével.

Cserna Gábor kijelentette, Dunaújvárosban színessé vált az intézményfenntartók palettája, és örömére szolgál, hogy ebben már a Halászteleki Református Egyházközösség is szerepet vállal és gördülékeny volt az átmenet. Reményét fejezte ki, hogy a mostani beiratkozás után már legalább két első osztállyal indulhat a tanév. Mivel a városi rendezvényen nem tudtak részt venni, a polgármester ez alkalommal adta át az iskola hét diákjának a félév diákja elismerést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!