Minden szinten képviseltek minket

2019.02.18. 13:00

Ez is városmarketing a javából: versenyt rendezni!

A szó legszorosabb értelmében zsúfolásig telt a Rudas tornaterme szombaton jobbnál jobb fejekkel – és ezt ismét szó szerint kell venni!

Pekarek János

Kiáll a ­KEVIN tanulmányi versenyre a Dunántúl legjobb iskoláiból összegyűlt húsz, három-öttagú csapatok tagjai, a kísérők és a szervezők, rendezők elé egy középkorú, lazán öltözött ember: farmerben, edzőcipőben, pulóverben, baseballsapkában, copffal, nyom egy még lazább bevezetőt arról, hogy a legjobb cégek egyvalamit kérnek igazán a fiatal alkalmazottaktól: legyenek innovatívak!

Kiderül, hogy ez a lazán öltözött ember Turcsán Tamás, startup tanácsadó, ezeken a területeken az egyik legsikeresebb cégek és versenyek alapítója. Neki csak el kell hinnünk ezt a laza bevezetőt, különösen, hogy olyanok dolgoznak neki, mint Müller Tamás, aki 1988-ban végzett a versenynek helyet adó Rudasban, és két percben olyan városmarketinget ad elő, hogy jobb nincs is. Ő a verseny egyik mentora – egy másik mentor például Dr. Ferkelt Balázs, a BGE tanszékvezetője, korábbi rektorhelyettese.

Müller Tamás, a régen a Rudasban végzett mentor Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A KEVIN, a Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye tavaly kezdődött a BGE szervezésében, és több mint száz csapat jelentkezett rá. Mégpedig saját ötletekkel, amelyeket itt, a döntőben kellett használhatóvá fejleszteni. Többnyire iskolájukkal, környezetükkel kapcsolatos ötletek voltak, de akadtak, akik máris a nyugdíjrendszer átalakításával léptek elő...

A lényeg az új üzleti gondolkodáson és a kiváló prezentációs technikán, a megvalósíthatóságon és az üzleti potenciálon volt: s nem vallottunk szégyent! A Rudas csapata harmadik lett, s inkább nehezítette a dolgukat, hogy a szigorú, háromtagú zsűrinek is volt dunaújvárosi résztvevője: Kovács Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!