népszerüsítik az elektromobilitást

2018.11.15. 10:00

A DUE-n ehhez igazítják a képzési struktúrát

Balla Tibor

Ahogyan azt dr. András István rektor a napindító sajtótájékoztatón is elmondta, a Dunaújvárosi Egyetem vállalta, hogy népszerűsíti az elektromobilitást és ehhez igazítja a jövőben a képzési struktúráját, valamint megszabja a fejlesztési irányokat, és részt vállal az e-mobilitás üzemeltetéséhez szükséges szakembergárda képzésében is. Ennek tanújelét is adta rögtön tegnapi rendezvényével, amelynek origójában az elektromobilitás állt. Az egyetem új épületébe látogató diákokat elektromobilitási kiállítás várta, ahol elektromos autók, motorok, gyerekmotorok, rollerek, kerékpárok, Airwheelek, és elektromos dodzsem mutatták, hogyan kopogtat a jövő máris az ajtónkon.

A nap másik célpontja az egészséges életmód volt. Ennek keretében előadásokat hallgathattak ebben a témakörben, egészségügyi szűrővizsgálatokat és életmód-tanácsadást tartottak a Szent Pantaleon Kórház munkatársai, kiállított a Dunanet Kft. és a Vertikál Zrt., játékos környezetvédelmi rejtvényekkel és kvízjátékkal települt ki az önkormányzat környezetvédelmi osztálya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!