dunaföldvári vita és rablás

2018.05.21. 09:08

Metszőollóval szúrták meg, majd lelökött egy nőt a bicikliről és azzal távozott

A verekedés helyszínéről történő távozás közben követett el rablást a 24 éves férfi Dunaföldváron. 

Police.hu

Előzetes szóváltást követően verekedett össze Dunaföldváron egy 38 éves dunaegyházi és egy 24 éves dunavecsei férfi május 17-én 19 óra körül. A dulakodás közben egy metszőolló is előkerült, mellyel a 38 éves férfi több alkalommal megszúrta fiatalabb ismerősét, majd autóval elhajtott. A 24 éves fiatal is elindult a verekedés helyszínéről, és útközben bántalmazta az éppen arra kerékpározó dunaföldvári asszonyt, akit lelökött biciklijéről, és azzal eltekert.

Az állampolgárok közreműködésének és a rendőrök gyors reagálásának köszönhetően mindkét férfit rövid időn belül elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyben a Paksi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat nyomozást felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, súlyos testi sértés bűntett kísérlete, valamint rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt-, tudtuk meg a rendőrségtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában