kattant a bilincs

2019.03.08. 16:20

Emberkereskedelem gyanújával vették őrizetbe a dunaújvárosi lakost és társait

Hat embert vettek őrizetbe a rendőrök, mert Bécsben lányokat futtattak.

police.hu

Frissítve: 16.25 – A Székesfehérvári Járásbíróság pénteken elrendelte hat gyanúsított letartóztatását, akit az ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, kizsákmányolás céljából, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít.

A Fejér Megyei Főügyészség közleménye szerint az egyik gyanúsított irányításával a felesége, fia, lányai és még két ember bűnszervezetben, rendszeres haszonszerzésre törekedve folytatta tevékenységét. 2017 nyarától előbb Bécsben, majd Dunaújvárosban az általuk „megvásárolt”, illetve toborzott magyar állampolgárságú nőket, köztük több kiskorút prostitúcióra vett rá.

A kiskorú sértettek közül többeket erőszakkal, illetve fenyegetéssel bírtak prostitúcióra, a bevétel döntő hányadát pedig elvették a nőktől – írták.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztálya (KR NNI) bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem és kitartottság bűntettek megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást B. András dunaújvárosi lakos és társai ellen, adta hírül az ORFK Kommunikációs Szolgálat.

A nyomozás adatai szerint a férfi és fia egy bűnszervezet vezetőiként bűntársaikkal kizsákmányolás céljából – bizonyíthatóan 2018 nyarától – magyar állampolgárságú fiatalkorú nőket toboroztak, akiket prostituáltként dolgoztattak külföldön. A két férfi irányításával és szervezésével utaztatták és kényszerítették munkára a lányokat. A prostitúcióval megkeresett jövedelmet részben vagy teljes egészében elvették tőlük, fenyegették, megfélemlítették, sanyargatták, több alkalommal bántalmazták is őket.

Fotók: police.hu

A KR NNI nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével, valamint a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársaival közösen 2019. március 6-án reggel összehangolt akciót tartottak. A rendőrök több helyszínen egyszerre fogták el a bűnszervezet hat tagját, akiknek otthonaiban kutatásokat tartottak. Ezek alkalmával a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, albérleti szerződéseket, mobiltelefonokat, három gázriasztó fegyvert, illetve készpénzt foglaltak le a nyomozók.

A művelet során a rendőrök a hat elfogott embert gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A bűnszervezet egyik vezetője szökésben van, a felkutatására tett intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, ezért a KR NNI elrendelte körözését.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában