Fekete hétfő az úton

2017.11.27. 07:22

Meghalt két ember a mezőfalvi balesetben! (frissítve)

Súlyos, halálos baleset történt hétfőn kora reggel a nagykarácsonyi behajtótól közel 1 kilométerre Sárbogárd felé, amelyben két ember vesztette életét.

Szabó Szabolcs

Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött Nagykarácsonynál

Két ember életét vesztette hétfőn reggel miután összeütközött egy kisteherautó és egy személyautó a Sárbogárd és Mezőfalva közötti úton. A balesethez a sárbogárdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik három embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki a személygépkocsiból, majd átadták őket a mentőknek.

Fotó: Zsedrovits Enikő

Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a baleset helyszínén lapunknak elmondta, az elsődleges információk szerint hétfőn reggel fél hét körül a 6219-es számú, Sárbogárdot Mezőfalvával összekötő út nagykarácsonyi behajtójától körülbelül egy kilométerre egy fehér személygépjármű Sárbogárd irányában haladt, előzésbe kezdett, ám ezt nem tudta befejezni és összeütközött a szemből érkező fehér Ford kisteherautóval. A baleset következtében a fehér személygépjármű szinte a felismerhetetlenségig roncsolódott, abban a vezetőülésen és az anyósülésen utazó két férfi a helyszínen életét vesztette. A gépjármű harmadik utasát súlyos sérülésekkel, a fehér Ford kisteherautó sofőrjét pedig könnyű sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrségi vizsgálatok szerint a fehér személyautó műszaki engedélye nem volt érvényes.

Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője

Szabó-Bisztricz Anett elmondta, hogy az autó mindhárom utasa beszorult, a sárbogárdi tűzoltók szabadították ki a roncsból őket.

Fotó: Zsedrovits Enikő

Korábban azt közölte, hogy egy ember elhunyt, később azonban egy másik sérült is életét vesztette a helyszínen.

Fotó: Zsedrovits Enikő

A rendőrség közleménye szerint Mezőfalva külterületén teljes szélességében lezárták a 6219-es utat, a forgalmat elterelték a helyszíni szemle és a műszaki mentés idején.

Fotó: Zsedrovits Enikő

A forgalom hétfőn dél után indult újra az érintett szakaszon.

Fotó: Zsedrovits Enikő

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában