2025.05.09. 07:00
„A sokkos állapotban lévő nénit kikísértem, szinte rögtön utána robbant be a hűtő gáztartálya, és a tűz elszabadult”
Mezőfalva körzeti megbízottja egy percen belül ott volt egy helyi háztűznél. Tizenhárom éves rendőri pályafutása eddigi leggyorsabb intézkedésén van túl Parrag Mihály István főtörzsőrmester, ennek köszönhető, hogy az ingatlanban lakó, sokkos állapotban lévő, idős nőnek nem esett baja - írja SZ. Z. J. a Zsaru Magazinban.
– Vannak szerencsés véletlenek, de ennél az esetnél tényleg elcsodálkoztam, mert csak pár száz méterre voltam onnan, ahonnan a bejelentés érkezett. Láttam is egy kéményfüstnél sötétebb, szaggatott füstcsóvát, ahogy arra néztem. Épp a szolgálati autóval haladtam, és egy percen belül odaértem, méghozzá nem a ház elé, hanem be a lakásba, ahol drámai vészhelyzettel szembesültem – idézte fel Parrag Mihály István, aki egy állampolgár előállítása miatt tartózkodott Mezőfalva északi belterületén. – Az illetőt nem találtam a tartózkodási helyén, és alig indultam vissza a rendőrőrs felé, amikor meghallottam a rádióforgalmazást. Amúgy a tűzeset a rendőrőrs utcájában történt, onnan is hamar ott lett volna valaki, de minden helyi kollégámmal szemben előnyben voltam, és utólag azt kell mondanom, ez sokat nyomott a latban, mert ahogy a sokkos állapotban lévő nénit kikísértem, szinte rögtön utána robbant be a hűtő gáztartálya, és a tűz elszabadult.

Fotó: Nagy Zoltan
Parrag Mihály István története
– Tudom, hogy léteznek emberek, akik vészhelyzetben nem fogják fel, mekkora bajban vannak, és pánikszerűen cselekednek. Ezzel a jelenséggel sajnos korábban is találkoztam, így pontosan tudtam, hogy empatikusan, de határozottan kell eljárnom. Szikrázott az előszobai villanyóraszekrény, amikor a házba léptem, a néni pedig lábasban hordta a vizet a mosogatótól, hogy kioltsa – folytatta a főtörzsőrmester, és hozzátette, a 74 éves nővel nem volt könnyű dolga.

– Maradni akart. Úgy sikerült meggyőznöm, hogy jöjjön ki velem, hogy azt mondtam neki, mindjárt itt lesznek a tűzoltók. A kerítés elé kísértem, majd visszamentem a házba, hogy az oltást folytassam. Jobb híján magam is lábassal hordtam a vizet, de nem nagyon volt foganatja, és eközben robbant be a hűtő, illetve a gáztartálya. Kimenekültem, és együtt néztük, ahogy a tűz elszabadul, amit a néni nagyon nehezen viselt. Belobbant a tető, és ettől fogva az egésznek olyan hője volt, hogy nem lehetett a közelébe merészkedni.

„Még most sem tudtam feldolgozni”
– A tűzoltóknak sikerült a tüzet megfékezniük, a lángok nem terjedtek tovább, de a ház lakhatatlanná vált. A néni a könnyeivel küszködött, azt viszont elismerte, hogy a villanyórát valószínűleg túlterhelte. A tűzoltók is biztosak voltak benne, hogy a százéves alumíniumkábel forrósodott túl, és lobbant be – magyarázta a villámgyors életmentő, akinek ez volt az eddigi legtempósabb intézkedése. – És a legszerencsésebb is! Ezt az elképesztő véletlent még most sem tudtam feldolgozni. Belegondolni sem merek, most miről beszélnénk, ha nem egy, hanem, mondjuk, öt percen belül értem volna oda, de a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy valójában a gondosóra mentette meg a néni életét. Megnyomta rajta az SOS-gombot, a diszpécser kiadta a riasztást, én szinte rögtön ott voltam, meggyőztem, és kikísértem - írta a Zsaru Magazin.