2025.04.15. 06:30
Drámai eredményt hozott az Ercsinél talált holttest DNS-vizsgálata, összeomlott a család
Hónapokig reménykedett a család, hogy az eltűnt férfi egyszer hazatér. A 31 éves, siklósi származású férfi tavaly november 26-án tűnt el nyomtalanul, miután Budapesten keresztül próbált eljutni otthonába.
A rendőrség és a család hónapokon át kitartóan kereste – most azonban kiderült: az eltűnt férfi elhunyt. A férfi utoljára édesanyjával beszélt telefonon, ám konkrét problémáját nem osztotta meg - írta a Bors.

– Nem sok mindent mondott, csak hogy van egy kis mentális problémája, de nem mondta konkrétan, hogy mi. Kérdeztem tőle, hogy Csabikám, mondd meg, mi a baj, mi a problémád, de erre szó szerint nem mondott semmit – mondta korábban Anita a Ripostnak. Eltűnésének estéjén taxiba szállt Budapesten, és egy belvárosi hídhoz vitette magát – a sofőr szerint zavart és zaklatott volt. Holmijait később a város különböző pontjain találták meg, de nyoma veszett. A Duna partján december végén talált ismeretlen holttestről mostanra bebizonyosodott: ő volt az.
December 31-én Ercsinél a Duna egy ismeretlen férfi holttestét mosta a partra. Anitától DNS-mintát vettek és azt összehasonlították az ismeretlen holttestével, hogy kiderüljön, az eltűnt fiát találták-e meg. Anita április 10-én, csütörtökön levélben kapta meg a teszt eredményét: a holttest Csabáé, ő már nincs többé - írta a Bors.
A teljes cikket itt olvashatják.