2025.03.22. 15:51
A tűzoltó, aki megírta a magyar lovas történelem új fejezetét
Tóth Lajos nemcsak a tűzoltóságon állja meg a helyét, hanem a lovas világban is maradandót alkotott. 2019-ben húsz lovat hajtva állított fel egyedülálló magyar rekordot, miközben a csikós hagyományok ápolása is szívügye. A bátorság és kitartás nemcsak a pusztai vágtákon, hanem életmentő munkájában is elkíséri a Guinness-rekorder tűzoltót: elhivatottságát egy kisfiú megmentésével is bizonyította.
A katasztrófavédelem szakmai folyóiratának hasábjain megjelent portré bemutatja a Guinness-rekorder tűzoltó karrierjének fontosabb állomásait, kiemelve, hogy hogyan ismerkedett meg a csikós mesterséggel.

Forrás: Tóth Lajos tűzoltó őrmester archívuma
A Dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója 2019-ben a puszta ötös mintájára bemutatott rekorder számmal, egyszerre húsz ló álló helyzetű hajtásával írta be nevét a magyar lovas történelembe. A Tolna vármegyei kötődésű Tóth Lajos jóformán még csak a szaladgálással sem került maradéktalanul bensőséges kapcsolatba, amikor kétévesen először lóra ültették. Az első köröket az egykori TSZ-től nyugállományba vonult nagyapja kancájával tette meg, majd ahogyan cseperedett, mind magabiztosabban irányított, és később már a ló farán állva ügetett Bölcske utcáin. Gyerekként lovas rendezvényeket látogatva határozta el, hogy ő is csikós lesz - imponált neki ló és lovasa összhangja. Az ezredforduló körül kezdte a versenyzést, kiváló eredményeket ért el lófektetés, lóültetés és ostorcsergetés versenyszámokban, néhány éven belül a pünkösdi király címet is elérte Ópusztaszeren. A puszta ötös fortélyát Andriska Attilától sajátította el. Első bemutatóját 19 évesen, 2006-ban tartotta, amikor még egy saját és négy baráttól kölcsönzött lóval. A puszta ötös az a lovas kunszt, amely során éppen a valóság másolja a művészetet. Ludwig Koch osztrák festő álmodott meg az 1900-as évek elején egy pusztai zsáner momentumot: egy postást festett meg pusztai környezetben, aki a minél sebesebb haladás érdekében öt lóval száguld egyszerre, méghozzá úgy, hogy két pejkónak egy-egy lábbal a tomporára áll, míg a terheletlen állatokat száron hajtja maga előtt. Az elképzelt vágtát a festő vászonra vitte, fikciónak nem rossz, látványos, az hétszentség - gondolták a népek -, de még az avatott lovasoknak is fél évszázad kellett, hogy nekidurálják magukat a produkció kivitelezésének, a Koch képet végül Lénárt Béla keltette életre 1958-ban.
Megszólította a sziréna hangja
Tóth Lajos tehát idejekorán eljegyezte magát a lovas aktivitással, szabadidejében csikósként tevékenykedett, a hétköznapokon pedig a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság szomszédságában működő vasműben dolgozott. A laktanyából átszűrődő szirénahang azonban egyre kíváncsibbá tette, mígnem 2009-ben győzött a kalandvágy, és jelentkezett tűzoltónak, majd még abban az esztendőben szeptemberben beosztott tűzoltóként szolgálatba állt. A tűzoltóélet mellett továbbra is gyakorolt, képezte magát, és a lovas napok rendszeres résztvevője volt. 2015 óta már saját lovaiból álló puszta ötösével járja az országot, sőt többször meghívták határon túli rendezvényekre is. A bátorságot, erőt és egyensúlyérzéket próbára tevő mutatványai nem pusztán fizikális demonstrációk, egyfajta kulturális missziót is teljesít. Bemutatóin mindmáig korhű népi öltözetben ápolja a magyar csikós hagyományokat.
A Guinness-rekorder tűzoltó emelte a tétet
2018-ban már nyolc lóból álló puszta nyolcasával állt a nagyközönség elé, ám ezzel sem elégedett meg, így alig egy évvel később, addig példátlan módon már húsz lovat hajtott Solt - Révbérpusztán. Fokozatosan kezdte a felkészülést 2019 februárjában először nyolc, majd tizenegy, végül négy sorba fogottan (6-6 - 6-2 alakzatú) húsz lóval lépett - rúgtatott színre. A pünkösdre időzített bemutatón az önmaga képezte nóniuszokkal, hortobágyi viseletbe öltözve, ötezer érdeklődő előtt hivatalosan bejegyzett magyar Guinness-rekordot állított fel, amelynek feltétele volt, hogy a lovakat egy percig lépésben, majd egy percen át ügetésben hajtsa, ezután újabb egy percre vágtába csapjon át, amelyet sikeres megállással zár le.

A törzsőrmester vallja, mi több, meg is mutatja, hogy a bátorság, az erő, a kitartás, az alázat, a tenni akarás biztosan közös a tűzoltóban és a lovászban. Ezek a jellemvonások a hivatásában is testet öltenek. Kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül 2022-ben Bátorságként Érdemjelet kapott Pintér Sándor belügyminisztertől, miután egy használaton kívüli, 15 méter mély kútba zuhant, és derékig a sárba süllyedt 4 éves kisfiú életét mentette meg. A törzsőrmester bizonyította, hogy a szilaj pusztai száguldás mellett a szűkös mélység sem rémiszti meg: mentőkötéllel ereszkedett le a kútba, ahonnan karjában tartva, magához ölelve hozta felszínre a fiút.