Sikeres akció

2025.02.21. 12:54

Óriási drogfogás: Dunaújvárosban és Kulcson kapták el a gyanúsítottakat - videóval (frissítve)

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága február 19-én nagyszabású, összehangolt akció keretében fogta el azt a három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy jelentős mennyiségű kábítószert birtokoltak és azzal kereskedtek.

Óriási drogfogás: Dunaújvárosban és Kulcson kapták el a gyanúsítottakat - videóval (frissítve)

Fotó: FVRFK

Frissítve: egy dunaújvárosi telephely széfjében lapult a 18 kiló kokain

A rendőrségi közleményt követően pénteken délután megérkezett a Fejér Vármegyei Főügyészség tájékoztatása is, miszerint jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette miatt indítványozta három férfinak a letartóztatását. A gyanúsítottak jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedtek.

A nyomozás adatai szerint a terheltek egyike a másiknak fél kg kokaint adott át azért, hogy azt egy osztrák tartózkodási helyű férfinak értékesítse. A rendőrség a gyanúsított gépjárműve csomagtartójának rejtett rekeszéből mintegy 130 g kokaint foglalt le. 

A gyanúsított által használt dunaújvárosi telephely széfjéből összesen 18 kg kokaint, továbbá amfetamint, valamint a kábítószer csomagolásához és értékesítéséhez használt eszközöket foglalt le a rendőrség.

A harmadik gyanúsított az egyik Fejér vármegyei település házának pincéjében összesen 166 tő cannabis növényt termesztett úgy, hogy a pince két helyiségét átalakította. Az egyik helyiségben a növényeket termesztette, a másikban pedig a csomagoláshoz, értékesítéshez szükséges eszközöket helyezte el. A rendőrség közel 1 kg növényi törmeléket foglalt le.

A büntetési tétel 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztés

A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztés, így megalapozottan lehet tartani a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől, valamint büntetett előéletükre figyelemmel újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el. Alaposan feltehető továbbá, hogy a kábítószer kereskedelemmel érintett fogyasztókat megpróbálnák jogellenesen befolyásolni.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. A döntés ellen két gyanúsított fellebbezett.


Korábban írtuk

Óriási drogfogás: 18 kg kokain, 166 tő cannabis, 180 gramm amfetamin, 4 gépkocsi, több mint 130 millió forint, 75 ezer euro, két motorkerékpár, két jet-ski, értékes órák és ékszerek – ez a rövid summázata annak az akciónak, amit a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága hajtott végre február 19-én Dunaújvárosban és Kulcson – számolt be az akcióról a rendőrség honlapja pénteken nem sokkal 12 óra után.

óriási drogfogás
Óriási drogfogás - a gyanúsítottaknál jelentős mennyiségű pénzt is találtak
Fotó: FVRFK

Két embert Dunaújvárosban fogtak el, harmadik társuk Kulcsról próbált elmenekülni

A részleteket ismertetve kiderült, a három gyanúsított közül kettőt – egy 44 éves dunaújvárosi férfit és 43 éves bajai társát – reggeli találkozójukon fogták el a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Támogató Alosztályának beavatkozói Dunaújváros egyik forgalmas csomópontján.

Ezzel egyidőben harmadik társukat pedig kulcsi otthonából való menekülésében akadályozták meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársai.

Már az elfogásokat követő elsődleges nyomozási cselekmények is jelentős eredményeket hoztak, hiszen a Dunaújvárosban elfogott helyi férfi autójában több mint 130 gramm kokaint, 9000 eurót és 1,2 millió forintot találtak. Kulcson elfogott társuk házának pincéjéből pedig 166 tő cannabis és jelentős mennyiségű szárított növény került elő. 

Az ezt követő kutatások még ennél is nagyobb sikerrel jártak, óriási drogfogás lett belőle

A Fejér megyei rendőrök ugyanis megtalálták azt a depót, amely a kereskedésre szánt kábítószer tárolására szolgált. 

Ennek átvizsgálása során közel 18 kg kokaint, 180 gramm amfetamint, illetve kábítószer csomagolásához, méréséhez alkalmas eszközöket foglaltak le.

Fotó: FVRFK

Mindezek után intézkedtek a nyomozók arról is, hogy az elkövetőknél fellelt, feltehetően a bűnös tevékenységgel összefüggésbe hozható vagyonelemeket felkutassák, ennek keretében több mint 130 millió forint és 75 ezer euró, karórák, ékszerek, négy gépkocsi, két jet-ski és két motorkerékpár lefoglalását hajtották végre.

Fotó: FVRFK

A jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított három férfit őrizetbe vették, letartóztatásukat kezdeményezték.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában