2025.01.23. 10:00
Döbbenetes fenyegetés: gázolajjal locsolta le családját egy férfi
A Fejér Vármegyei Főügyészség emberölés előkészülete miatt kezdeményezte annak a férfinak a letartóztatását, aki élettársát és gyermekét gázolajjal öntötte le, majd azzal fenyegetőzött, hogy lángra lobbantja őket - áll az ügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A gyanúsított 2025. január 19-én, ittasan, élettársát és két gyermekét azzal fenyegette, hogy felgyújtja őket. Később az egyik szobában a nőre és fiára gázolajat öntött, de a fiú elvette tőle a kannát, majd a nő értesítette a rendőrséget.
Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné, különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy mást személyt megfélemlítene, vagy jogellenesen befolyásolna, továbbá hogy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, figyelemmel arra, hogy korábban már kétszer próbálta meg a sértettet, illetve gyermekeit felgyújtani.
A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a terhelt letartóztatását. A döntés fellebbezés hiányában végleges.