Jogerős ítélet

2023.05.18. 21:00

Gyalázatos: négy felnőtt zaklatta szexuálisan a kiskorú lányt éveken át

A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta az apa büntetésének a súlyosítását abban az ügyben, amelyben négy felnőtt éveken át szexuálisan zaklatta a kiskorú lányt.

duol.hu

Fotó: AS/MW

A jogerős ítélet szerint az édesapa a tizenhárom éves lányával 2017 nyara és 2018 nyara között, legalább hat alkalommal közösült. Részben ezzel egyidőben, 2019 tavaszáig a kislány bátyja három alkalommal, erőszakkal közösült a testvérével.

A gyermek beszámolt a vele történtekről az édesanyjának, aki felelősségre vonta a családtagokat, de semmi mást nem tett.

A kislány családjának egy jó ismerőse, már a kislány tizenkettedik életévének betöltése előtt is közösült a gyermekkel, oly módon, hogy alkoholt itatott vele, aki ettől elbódult, azaz védekezésre képtelen állapotba került. A férfi a szexuális cselekményeket havi rendszerességgel 2019 áprilisáig folytatta. Előfordult olyan alkalom is, hogy abban részt vett a férfi szeretője is.

A gyermek a helyzetét reménytelennek érezte, ezért 2019. április 27-én megszökött otthonról. Ezt követően őt és a húgát is, kiemelték a családból.

A cselekmények következtében a kislány érzelmi, erkölcsi, pszichés fejlődése súlyosan sérült.

Mivel az édesanya a lányának érdemi segítséget nem nyújtott, őt nem védte meg a családtagokkal szemben, hatósághoz nem fordult, ezzel elkövette a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, ami miatt vele szemben egy külön eljárásban végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.

A Székesfehérvári Törvényszék az apát folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi. Szülői felügyeleti jogát két kiskorú lánya vonatkozásában megszüntette.

Az ítélet ellen az ügyész az apa vonatkozásában súlyosításért fellebbezett.

A másodfokú bíróság a 2023. május 16-án kihirdetett ítéletében a fellebbviteli főügyészség álláspontjával egyetértett, az apa büntetésének a tartamát 6 évre felemelte. A testvér 7 év 6 hónap, a férfi 12 év fegyházbüntetése és a nő 2 év börtönbüntetése is jogerős.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában