Megint kattant a bilincs

2023.04.28. 11:00

Szabadulása után is lopásokból tartotta fenn magát, ismét rács mögött az elkövető

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki korábbi letartóztatásból való szabadulását követően több dunaújvárosi üzletből lopott.

Fejér Vármegyei Főügyészség

Illusztráció.

Fotó: Shutterstock

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2022. szeptemberében szabadult a vele szemben kifosztás miatt indult eljárásban elrendelt letartóztatásából, azonban ezt követően is bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn magát. A gyanúsított 2022. november 14- től kezdődően Dunaújváros különböző üzleteibe ment be azzal a céllal, hogy onnan élelmiszereket, illatszereket, készpénzt, használati tárgyakat tulajdonítson el, és azokat értékesítse. A férfi a legutolsó bűncselekményét 2023. április 20-án követte el, amikor egy pár cipőt lopott el Dunaújváros egyik üzletéből oly módon, hogy a cipőn lévő áruvédelmi etikettet lefeszítette. 

Mivel a férfi többszörös visszaeső, 2022. szeptemberében kifosztás bűntette miatt ítélték el, illetve vele szemben több büntetőeljárás is folyamatban van, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon újabb bűncselekményeket követne el. 

Erre figyelemmel az ügyészség szükségesnek látta a legsúlyosabb kényszerintézkedés indítványozását, mellyel a Székesfehérvári Járásbíróság egyetértett, és elrendelte a férfi letartóztatását. 

A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges.

Az ügyben kiadott korábbi rendőrségi közlemény az alábbi linken tekinthető meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában